Budapest Bank: pozitív várakozás jellemzi az agrárvállalkozásokat
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mezőgazdasági cégek vezetőinek 77 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek többet költenek majd idén élelmiszerre, mint tavaly - írja az MTI
Bizakodó hangulat jellemzi a magyar mezőgazdasági vállalkozásokat a beruházások relatív magas szintje és az agrártermékek iránti emelkedő kereslet miatt - derült ki a Budapest Bank Agrár Gazdasági Indexéből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
A Budapest Bank megbízásából a GfK Hungária Piackutató Intézet által - május 8. és június 3. között - készített reprezentatív kutatás szerint a főindex a tavalyival megegyező, plusz 6-os átlagos értékkel pozitív várakozásra utal. A felmérés szerint a mezőgazdasági cégek vezetőinek 77 százaléka úgy gondolja, hogy az emberek többet költenek majd idén élelmiszerre, mint tavaly. Bár a válaszadók 92 százaléka az alapanyagárak emelkedésére számít, a profit tekintetében mégis többen prognosztizálnak növekedést az előző évhez képest, 16 százalékuk helyett 18 százalék. Ennek hátterében vélhetően a keresletben várt jelentős növekedés áll. A megkérdezett gazdaságok 77 százaléka kizárólag belföldre értékesít, az exportpiacokra még nem sikerült betörnie - jegyezték meg.
A kutatásból az is kiderült, hogy idén a megkérdezett agrárcégvezetők 81 százaléka tervez valamilyen beruházást, ez enyhe csökkenés a tavalyi év 86 százalékához képest. Kapacitásbővítést a tavalyihoz hasonlóan csak az agrárvállalkozások 22 százaléka tervez; technológiai fejlesztéseket, gépesítést a megkérdezettek 57 százaléka.
A beruházások finanszírozásához 66 százalék saját forrást is használna, a beruházási összeg átlagosan 56 százalékát ez teszi majd ki. Bankhitellel és pénzügyi lízinggel a beruházási költségek 17, illetve 12 százalékát finanszíroznák az agrárvállalkozások. Kitértek arra is, hogy a saját forrás után a második legnépszerűbb finanszírozási mód a banki hitel az általános működés finanszírozásakor, amelyet a válaszadó cégvezetők 41 százaléka igényel, meglévő hitelállományának növelését pedig 24 százalék tervezi. Emellett a megkérdezettek 32 százaléka normatív állami támogatással, 23-23 százaléka pedig európai uniós támogatással, illetve integrátorral egészíti ki finanszírozási keretét.
A Növekedési hitelprogram (NHP) fixről az agrárvezetők háromnegyede hallott már, 40 százalék igénybe is vette a lehetőséget. Az NHP fix konstrukció keretei között átlagosan 72 millió forintot vettek fel a cégek, amelyet a nagy többség gépek és egyéb termelőeszközök vásárlására, valamint telephely és ingatlan korszerűsítésre fordított - tették hozzá.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?