"Cinikus a közmunkások nyaraltatási programja"
Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy a Belügyminisztérium 50 millió forintos keretösszegből írt ki pályázati felhívást közmunkás családok nyaraltatására. Nyakó István cinikusnak nevezte, hogy miközben a téli hónapokban nincs közmunka vidéken, a pályázat benyújtási határideje március 20.
A szocialista képviselő visszautasította, hogy a közmunkából élőknek interneten keresztül kell jelentkezniük, az utazási költségeket pedig maguknak kell viselniük. Ugyancsak cinikusnak tartja a politikus, hogy miközben az érintett családok a közüzemi számláikat sem tudják fizetni, egyebek mellett a tihanyi jachtklubban kínálnak nekik üdülési lehetőséget. Álláspontja szerint a szobákban lévő minibárok használata a teljes fizetésüket elviheti.
Nyakó István visszautasította azt is, hogy az üdülési helyszíneken filmet kívánnak forgatni, amelyet a program népszerűsítésére használnának.
A sajtótájékoztatón Kordás László, a napokban bejegyzett és több mint 4 ezer tagot számláló Közmunkás Szakszervezet főtitkára elmondta: csatlakoznak az éhségmenetekhez, amelyek az ország nyolc megyéjéből indulnak és február 11-ére érnek a fővárosi Kossuth térre, ahol demonstrációt tartanak.
Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret Egyesület elnöke hangsúlyozta: nem alamizsnát és segélyt kértek, mégis cinikus választ kaptak a kormányzattól. A kormány pusztán kommunikációs problémának tekinti a szegénységet - tette hozzá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?