kapubanner for mobile

Csak 57 éves korunkig dolgoznánk

A magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó kutatásból. Globálisan az IT a legvonzóbb szektor.

A magyarok több mint fele legszívesebben 60 éves kora előtt nyugdíjba menne, további egyharmada pedig maximum 62 éves koráig dolgozna. A jelenlegi nyugdíjkorhatárig, 65 éves korig csak a munkavállalók egytizede szeretne munkába járni. Az eredményeket összesítve a magyarok számára az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – derült ki a Randstad Awardhoz kapcsolódó reprezentatív kutatásból.

„Ennek ellenére reálisan látjuk a nyugdíjazással kapcsolatos lehetőségeinket: arra a kérdésre, hogy ténylegesen meddig kell majd dolgozniuk, a megkérdezettek átlagosan a 66 éves kort jelölték meg” – mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

A magyarok csaknem fele arra számít, hogy 63-65 éves korban hagyhatja abba a munkát, 34 százalék azonban úgy gondolja, hogy csak 65 éves kora után mehet nyugdíjba. „Globális szinten optimistábbak az emberek, háromszor annyian bíznak a 60 éves kor előtti nyugdíjazásban, mint Magyarországon. A többség azonban világszinten is arra számít, hogy legalább 63 éves koráig dolgoznia kell majd” – tette hozzá Baja Sándor.



A felmérés azt is vizsgálta, hogy a munkavállalók milyen körülmények mellett vállalnának hosszabb ideig munkát. A legfontosabbnak a fizikai és pszichés megterhelés csökkentése bizonyult a magyarok számára, ezt a kellemesebb munkahelyi légkör, a rövidebb munkaidő és a nyugodtabb munkabeosztás követte. „Ebből látszik, hogy az idősebb munkavállalók nem feltétlenül akarnak versengeni a fiatalokkal, azt várják a munkaadóktól, hogy a saját képességeikhez mért feladatokat végezhessenek” – mondta a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Globálisan az IT szektor a legvonzóbb

A világszerte 200 000 munkavállaló megkérdezésével zajló kutatás eredményei szerint globálisan a legtöbben az informatikai szektorban szeretnének dolgozni, a megkérdezettek 56 százaléka vállalna munkát valamilyen IT vállalatnál. A Randstad Awardot és globálisan a legvonzóbb munkahely díját ugyanakkor Magyarországhoz hasonlóan egy autóipari vállalat, a BMW érdemelte ki. A második helyre a Sony, a harmadikra pedig a Samsung került a globális rangsorban. A hazánkban első helyezést elért Audi ugyan nem szerepelt a globális döntősök között, de a Samsung Magyarországon a negyedik helyet, valamint az ipari termelő kategória legvonzóbb vállalatának járó különdíjat is megszerezte.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
6,1 millió vezető felkészületlen: ki gondoskodik a mentális jólétről?

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk

Körömlakkos trükkel szimulálta a munkát a dolgozó – fegyelmi eljárás alá került

Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk

Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket

Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk