Csak a magyarok egy százaléka gondolja úgy, hogy jó a nyugdíjasok anyagi helyzete
A nyugdíjasok 22 százaléka komoly lemondások árán tud megélni a pénzéből.
Tízből nyolc ember szerint ma Magyarországon a legtöbb nyugdíja számára a nyugdíj összege nem, vagy „inkább nem” elegendő arra, hogy kényelmesen megéljenek belőle – derült ki a Publicus Népszava számára készített, márciusi reprezentatív kutatásából.
A megkérdezett nyugdíjasok 19 százaléka azt válaszolta, hogy könnyen megél a pénzből, amit havonta kap, 53 százalék csak odafigyeléssel, spórolással él meg a juttatásból. 22 százalék nagyon nehezen, komoly lemondások árán tud megélni, 7 százalék pedig nem boldogul anyagi segítség nélkül.
A nyugdíjasok számára bevezetett áfa-visszatérítés a válaszadók 55 százaléka szerint nem fog érdemben javítani az idősek helyzetén. A magyarok 77 százaléka szerint más módon kéne javítani a nyugdíjasok helyzetén.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?