kapubanner for mobile

Csak papíron voltak képzésen a dolgozók - letartóztatták a vezetőt

Egy vállalkozás a gyanú szerint csalással és más bűncselekményekkel 400 millió forintot meghaladó kárt okozott a magyar és az uniós költségvetésnek.

Vádemelési javaslattal fejezte be egy Bács-Kiskun megyei repülőgépgyártó cég ügyvezetője ellen indított nyomozását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága.

Sárközi Alexandra szóvivő tájékoztatása szerint a NAV pénzügyi nyomozói az üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette, magánokirat- és közokirat-hamisítás bűntette miatt folytatott eljárás iratait kilenc emberrel szemben vádemelési javaslattal küldték meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségre.

Költségvetési csalás miatt a törvény akár tíz évi szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi. A cég gyanúsítottként kihallgatott ügyvezetőjét előzetes letartóztatásba helyezték - tette hozzá a szóvivő.

Jelezte: a repülőgépgyártó kft. korábban különböző pályázatokat nyújtott be eszközparkjának, műszaki berendezéseinek és informatikai rendszerének fejlesztésére. A társaság pénzügyeiért felelős, 42 éves ügyvezető - egyebek mellett az elnyert pénz elszámolásához - összesen több mint egymilliárd forint értékű fiktív számlát állított be könyvelésébe. A fiktív számlák kiállítását egy kiskunhalasi férfi intézte, aki megtévesztésül a számlázó cégeket mások nevére íratta, továbbá kecskeméti és budaörsi személyek tulajdonában álló társaságokat is bevont az "üzletbe".

Az ügyvezető a fejlesztések mellett sikeresen pályázott a munkavállalók oktatásának támogatására is. A pénz felhasználását igazoló dokumentumok szerint az alkalmazottak vállalati kooperációs, menedzsment, angol nyelv, valamint uniós értékesítési- és szolgáltatásfejlesztési képzést kaptak. Az eljárás során azonban kiderült: az oktatások megtörténtét igazoló felnőttképzési szerződések, számlák, jelenléti ívek, vizsga jegyzőkönyvek hamisak.

A társaság összesen 197 millió forint adót és 46 millió forint jogosulatlanul felvett állami támogatást csalt ki az államkasszából, az uniós költségvetésnek pedig további 162 millió forint kárt okozott. Mivel a törvény lehetővé teszi az okozott kár értékének háromszorosáig terjedően a cég vagyontárgyainak lefoglalását, a nyomozók az ingatlanokat, a repülőgépgyár gépsorait, készleteit, egyéb eszközeit lefoglalták mintegy 892 millió forint értékben, így biztosítva az összességében 400 millió forintot meghaladó kár megtérülését.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek