CSOK: Többet vártak, de így sem rossz
Míg áprilisban az építkezés és felújítás előtt álló lakosság 43 százaléka tervezete, hogy igénybe veszi a CSOK-ot, addig a valóban építkezők 21 százaléka vette is igénybe. Sokan hamisan tápláltak reményeket. A szakemberek és a kereskedők is jobbra számítottak, de azért nem panaszkodnak.
Jóval kevesebben vették igénybe a CSOK-ot, mint mennyien tervezték. A Mapei Kft. 2016. áprilisban 2000 fő építtetőt és felújítót kérdezett egy online felmérés keretében, hogy hányan tervezik a CSOK igénybevételét, majd augusztusban megismételték a felmérést.
Áprilisban a válaszadók 43 százaléka nyilatkozott úgy, hogy igénybe veszi a CSOK-ot. Az augusztus végén megismételt felmérés során mindössze a válaszadók 21 százaléka válaszolta azt, hogy valóban igénybe is vette. A „hoppon” maradók 80 százaléka egyszerűen nem volt rá jogosult, azonban ezt tudhatta volna.
Hamis remények
Az első kiábrándulás után mára óvatosabban terveznek az emberek, mindössze 25 százalék tervezi a CSOK igénybe vételét. A megkérdezettek 50 százaléka biztosan tudja, hogy nem veszi igénybe a támogatást, 25 százalék még bizonytalan.
„Az eredményekből arra lehet következtetni, hogy sokan tápláltak hamis reményeket. Még azelőtt terveznek a támogatással, mielőtt tájékozódtak volna a részletekről. A tapasztalatunk szerint hasonlóan optimista a lakosság a költségek és az építkezés idejével. Mindkettőt hajlamosak jelentősen alulbecsülni” – mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
CSOK ennyi?
A Mapei Kft. megkérdezett több mint 250 burkoló szakembert és burkolat kereskedőt is a CSOK-ról. A szakemberek 72 százaléka jobbra számított. Pedig 47 százalékuknak volt CSOK-os megrendelése és a válaszadók 60 százalékának több a megrendelése az előző évhez képest. A megkérdezettek 33 százalékának változatlan volt, míg 7 százaléknak csökkent a forgalma.
A megkérdezett kereskedők 26 százaléka érzékelte a CSOK hatását. 22 százalékuk volt vele elégedett, 69 százalék számított jobbra. Pedig eddig a kereskedőknek is jobb éve volt mint egy évvel ezelőtt: 70 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy növekedett a forgalma.
„Lesz ez még jobb is. Az utolsó negyedévben a CSOK élénkülésére lehet számítani. A jövőre nézve az is bizakodásra ad okot, hogy a kormány ezen a héten tett bejelentése szerint bővíti a jogosultak körét” – mondta Markovich Béla.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?