kapubanner for mobile

Csökken a Diákhitel1 kamata

A hazai diákhitelezés történetében az eddigi legalacsonyabb szintre, 7,75 százalékra csökken a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 2013. január 1-től, a Diákhitel2 ügyfelek felé felszámított kamatlába változatlanul 2 százalék marad a jövő év első felében.

Rekord alacsony mértékben, 7,75 százalékban állapította meg a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát a Diákhitel Központ Zrt. a 2013. január 1. és június 30. közötti időszakra. A hallgatói hitelezés elmúlt 12 évének legkedvezőbb kamatlába a következetes finanszírozási politikának, valamint a törlesztő ügyfelek fizetési fegyelmének köszönhető.

A kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2 hitelfelvevők felé felszámított kamatlába 2013. január 1-től változatlanul 2 százalék, a 9 százalékos piaci kamat 2 százalék feletti részét az állam kamattámogatás formájában finanszírozza.

A Diákhitel Központ Zrt. a hitelnyújtáshoz szükséges forrásait változatlanul a pénz- és tőkepiacról vonja be, állami kezességvállalás mellett. A forrásszerzés egyik jelentős eszköze az Európai Beruházási Bankkal létrejött harmadik finanszírozási szerződés, amely a 2011-2013-as időszakban maximum 38 milliárd Ft összegű, hosszú lejáratú forrás kedvező feltételekkel történő igénybevételét teszi lehetővé a Diákhitel Központ számára. 2010 nyara óta a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. gyakorolja a Diákhitel Központ felett, mely szintén előnyös forrásszerzési lehetőséget biztosít a Társaság számára. Mindezeken túl a finanszírozáshoz szükséges külső forrásokat rövid lejáratú készenléti hitelek és hosszú lejáratú kölcsönök formájában kereskedelmi bankoktól, magyar és nemzetközi speciális finanszírozó intézményektől, illetve nyilvános kötvénykibocsátásokon keresztül a tőkepiacról szerzi be a Diákhitel Központ.

A 2012. augusztus 15-ét követően hitelszerződést kötött hallgatók a Diákhitel1 konstrukciót havonta maximum 50 ezer forint összegben vehetik igénybe. A korábban kötött kölcsönszerződések esetében ez a maximum csak a költségtérítéses képzésben tanulóknak érhető el, az államilag finanszírozott hallgatók továbbra is maximum havi 40 ezer forinthoz juthatnak hozzá. Az alacsonyabb felvehető hitelösszegek változatlanok, havonta 15 ezer, 21 ezer, 25 ezer, 30 ezer, 40 ezer forint érhető el.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk