Duplájára emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ összege
Duplájára, 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege, és lehetővé válik az új, tisztán elektromos személyautók finanszírozása is - jelentette be Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója hétfőn az MTI-nek küldött közleményben.
A közlemény szerint az államilag támogatott Széchenyi Kártya Program MAX+ a piacon elérhető legkedvezőbb árazással és feltételekkel, a maximum 10 éves futamidő végéig évi 1,5-5 százalékos fix kamat mellett, célzott módon biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásaihoz, fejlesztéseihez szükséges forrásokat. Továbbá a legkisebb mikrovállalkozások számára is lehetővé teszi beruházási elképzeléseik megvalósítását - tették hozzá.
Kiemelték: a programon belül érhető el a megújult Széchenyi Mikrohitel MAX+, amely kifejezetten a hazai mikro-, és kisvállalkozások, sőt akár kezdő vállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel. Ez a hitel szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas. Finanszírozható főbb hitelcélok agrár és nem agrár vállalkozások számára: klasszikus beruházási célok (például ingatlan vásárlás, építés, fejlesztés, új vagy használt gépek, berendezések, egyéb tárgyi eszközök vásárlása, beszerzése is), illetve forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20 százaléka erejéig, valamint a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek vagy pénzügyi lízing kiváltása is megengedett - részletezték.
Felhívják a figyelmet arra is: megkezdődik a lehetséges új, tisztán elektromos meghajtású személygépkocsik finanszírozása is maximum nettó 25 millió forint vételárú járművekre, minimum 10 százalék önerővel, a konstrukció szabályzata szerinti, 2021 végéig vagy korábban alapított vállalkozások számára.
A Széchenyi Mikrohitel MAX+ a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 5 százalék nettó ügyleti kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el. Az igényelhető hitelösszeg ügyletenként legfeljebb 100 millió forint. A hitel maximális futamideje 120 hónap - közölte a Kavosz.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban 6,1 millió olyan vezetői pozícióban lévő munkavállaló van, akik nincsenek felkészülve a... Teljes cikk
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
- Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak 1 hónapja
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hónapja
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 1 hónapja
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 2 hónapja
- Megfordult a trend: Miért húzódik vissza a babaváró? 2 hónapja
- Ennyi személyi kölcsönre elég a magyar átlagfizetés 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 4 hónapja
- Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt 4 hónapja
- Ennyivel több hitelt tudnak felvenni a kétgyermekes anyák - mutatjuk a részleteket 4 hónapja
- 10 milliárd forintos uniós program indul az alacsony végzettségű álláskeresők támogatására 4 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?