Így lesz igényelhető a kamatmentes munkáshitel
A kamatmentes munkáshitel 2025 januárjától lesz igényelhető, szerdán megkezdődött a hitelkonstrukció társadalmi egyeztetése - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
A közlemény szerint a kormány a 17-25 év közötti fiatal munkavállalóknak 2025 januárjától biztosít 4 millió forintnyi kamatmentes hitelt, 10 éves futamidő mellett, ami mintegy 500 milliárd forinttal támogatja pályakezdésüket.
A jövedelmek vásárlóerejének növelése a kormány 21 intézkedésből álló új gazdaságpolitikai akciótervének egyik alappillére, amelynek részeként a munkáshitel kiemelt támogatást nyújt a fiatalok számára.
A munkáshitel lehetőséget biztosít a fiatal munkavállalók számára, hogy akár 4 millió forint kamatmentes hitelt igényeljenek, amely szabadon felhasználható és 10 éves futamidő alatt törleszthető.
A hitel feltételei között szerepel, hogy kizárólag azok a fiatal munkavállalók jogosultak rá, akik heti legalább 20 órában alkalmazottként vagy vállalkozóként tevékenykednek.
Az igénylő vállalja, hogy a hitel folyósításától számított legalább 5 évig bejelentett magyarországi lakcímmel rendelkezik és dolgozik.
Az intézkedés mintegy 300 ezer fiatalt érinthet a következő két évben, akik számára számos lehetőséget biztosít a jövő évben induló munkáshitel.
A diákhitelre jogosult fiatalok nem vehetik igénybe a munkáshitelt, számukra továbbra is a kedvezményes diákhitel által nyújt támogatást a kormány - írták.
A program a fiatalok pályakezdése mellett a családalapítást és a gyermekvállalást is nagymértékben segíti.
A hitelfelvevő nők esetében az első gyermek születése után a törlesztés 2 évre felfüggesztésre kerül, a második gyermek után újabb 2 év moratórium lép életbe és a tartozás fele elengedésre kerül, míg a harmadik gyermek érkezése esetén a teljes fennálló tartozás elengedésre kerül - tették hozzá.
Az új gazdaságpolitikai akcióterv keretében összesen 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány a fiatalok, a családok, valamint a kis- és középvállalkozások támogatása érdekében.
Ebből 2632 milliárd forint áll rendelkezésre a családok számára, míg az akcióterv részeként megvalósuló Demján Sándor-program mintegy 1410 milliárd forinttal támogatja a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését - áll a közleményben.
Borítókép: Esztergom, 2024. február 8. Hibrid rendszerek akkumulátorait szerelik a 4 milliomodik Esztergomban gyártott autó alkalmából tartott sajtóbejáráson az esztergomi Suzuki-gyárban 2024. február 8-án. MTI/Szigetváry Zsolt
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Így könnyíti a diákhitel a tanévkezdést 8 hónapja
- Az igénylők közül ennyien kapták meg eddig a munkáshitelt 12 hónapja
- Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez 13 hónapja
- A munkáshitel hajtja a keresletet a használtautó-piacon 13 hónapja
- Jönnek a részletek! - így igényelhetnek támogatást a nyugdíjasok 1 éve
- Kihívást okoz a bankoknak a munkáshitel 1 éve
- Erre fordítják leginkább a munkáshitelt a fiatalok 1 éve
- Munkáshitel - ezért érdemes kivárni az igényléssel 1 éve
- Mekkora havi törlesztőrészlettel számolhatnak a munkáshitelt felvevők? 1 éve
- Folyósították az első munkáshitelt 1 éve
- Már hat banknál fel lehet venni a munkáshitelt - ezt kínálják a pénzintézetek 1 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?