kapubanner for mobile

Csökken a méhészek száma

A csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent - írja az MTI.

Az elmúlt egy-két évben csökkenni kezdett a méhészek száma, mert egyre nehezebb méheket tartani - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán. Bross Péter azt mondta, a csökkenés oka többek között az is, hogy a méhek tartásához nagy szaktudás szükséges, és hogy a mézelési szezon két hónapra csökkent, tehát két hónap terméséből lesz csak pénz. Jelenleg körülbelül húszezren tartanak méhet Magyarországon - tette hozzá.

Beszélt arról is, a méhészek már a következő évre készülnek fel: ellenőrzik, hogy megvan-e a méhanya, lesz-e elég helye a fiasításra, elegendő-e a népesség, és védekeznek a külső paraziták ellen. Kitért arra is, a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére, a méhcsaládonként ötszáz forintos, méhészenként maximum kétmillió forintos kormányzati támogatást augusztus végéig lehet igényelni.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk