Csökkent a munkanélküliek száma Veszprém megyében
Veszprém megye munkaerőpiacára március óta kedvezően hat az élénkülő munkaerő-kereslet - írta hétfői számában a megye napilapja, a Napló.
Az újság szerint a tavaszi hónapokban megrendezett állásbörzék pozitívan befolyásolták a munkaerő-kereslet alakulását, de a balatoni idényjellegű foglalkoztatásnak is "jótékony munkaerő-felszívó hatása" volt. Veszprém megyében az idei év első felében 13 873 álláskeresőt tartottak nyilván, ami 0,2 százalékkal magasabb 2007. első félévéhez képest.
A megye foglalkoztatási körzetei közül a legalacsonyabb a nyilvántartott munkanélküliek száma Balatonfüred térségében (406 állástalan), míg a legmagasabb továbbra is a legnagyobb illetékességi területtel rendelkező Pápa körzetében (2687 munkanélküli), amelyhez a 36 ezer lakosú város és 48 község tartozik. A nyári szezon pozitív hatása szinte valamennyi foglalkoztatási körzetben érvényesült, de a legszembetűnőbben Balatonfüreden: a lap szerint a februári legmagasabb és a félév végi legalacsonyabb adat között 2,6-szeres a különbség, azaz közel háromszor annyian voltak munkanélküliek a téli hónapokban a megye balatoni településein, mint jelenleg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?