Csoportos létszámleépítés a nyíregyházi kórházban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA működőképesség megőrzése érdekében csoportos létszámleépítést hajt végre a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban a fenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat; a gyógyintézményből 140 dolgozót bocsátanak el október elsejével.
Az erről szóló határozati előterjesztést hétfői, rendkívüli ülésén 27 igen és 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás mellett fogadta el a térségi helyhatóság. A közgyűlés az áprilisban életbe lépett egészségügyi finanszírozási rendszer kedvezőtlen változásaival indokolta a döntést.
A központi finanszírozás csökkentése miatt a nyíregyházi kórháznak havi szinten 130-150 millió forint, éves szinten több mint 1,6 milliárd forintnyi bevételhiánnyal kell számolnia, ez pedig az intézmény működőképességét is veszélyezteti - áll a közgyűlési határozatban. Pikó Károly, a kórház főigazgatója az MTI-nek elmondta: szükséges és nehéz döntést hozott a szabolcsi közgyűlés, ennek értelmében az intézmény 2720 dolgozójából 140-et bocsátanak el október elsejei hatállyal.
A gyógyításban közvetlenül részt nem vevő, így főként a háttérszolgálatban és adminisztratív munkakörben dolgozók vannak az elbocsátott alkalmazottak között - tette hozzá. A dolgozók értesítése a napokban kezdődik meg, számukra végkielégítést biztosít a kórház. Pikó Károly hangsúlyozta: a több mint másfél milliárd forintos forráskivonás érzékenyen érinti az intézményt. A hiány mérséklésére már nem elegendőek a bevezetett takarékossági intézkedések, nem elég a működési költségek leszorítása, ezért kényszerült a gyógyintézmény vezetése - egyeztetve a munkavállalói érdekképviseletekkel és szakszervezetekkel - a létszámleépítésre.
Ha ezt a nehéz döntést nem hozza meg a közgyűlés, akkor a kórház fizetésképtelenné válik és a beszállítóit sem tudja kifizetni - tette hozzá. A forráselvonások a nagykállói és fehérgyarmati kórházat is érintik, de azokban nem lesznek létszámleépítések, mivel ez a feladatellátáshoz szükséges minimumfeltételeiket veszélyeztetné. Az intézmények menedzsmentjei ezért többféle takarékossági és kiadáscsökkentő intézkedést vezettek be, ezek között a kollektív szerződés néhány elemének felfüggesztése és egyes szociális juttatások megvonása szerepelt. A főigazgató azt is elmondta: a három, megyei fenntartású kórház további 105 munkatársától is megválik, ennyi dolgozó ugyanis nem vállalta el a munkavégzést az októbertől új gazdasági formában működő intézményekben.
Az ülésen Seszták Oszkár, a szabolcsi közgyűlés fideszes elnöke aláhúzta: a jelenlegi intézkedéssel a betegellátás színvonalának megtartása a cél. A jelenlegi finanszírozás bizonytalan, és mivel a kiadások 60 százalékát a személyi jellegű bérek teszik ki, nem volt más választásuk, mint az elbocsátás mellett dönteni - mondta. A közgyűlés elnökének közlése szerint a nyíregyházi kórház szervezeti átalakítása nincs összefüggésben az idén áprilisban indult kórházintegrációs folyamattal és nem befolyásolja a három kórház holdinggá történő átalakításának menetét sem.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?