Csúcsfizetések, és béremelés az Európai Központi Banknál
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Európai Központi Bank vezetői a bank inflációs célszámát majdnem elérő, 1,9 százalékos fizetésemelést kaptak tavaly, ez derült ki a bank múlt évről csütörtökön kiadott beszámolójából.
Tavaly az évi átlagos infláció 3,3 százalékos volt az euróövezetben. Decemberre a tizenkét havi drágulás 1,6 százalékra lassult.
Jean-Claude Trichet bankelnök 351 800 eurót vehetett fel tavaly munkájáért, alelnöke pár euróval többet 300 ezernél, az igazgatótanács többi tagjának valamivel több mint negyedmillió euró jutott.
A jelentések felhívják a figyelmet, hogy az EKB-nál jobbak a csúcsfizetések, mint az amerikai Fed-nél, és még inkább, mint a japán központi banknál. Viszont esetenként alacsonyabbak, mint amennyit az euróövezeti tagországok jegybanki funkciót már el nem látó központi bankjainak elnökei vesznek fel. Ugyanakkor az EKB igazgatótanácsának tagjai - akik a tagországi központi bankok elnökei - térítést kapnak szállásra és étkezésre az EKB-ban végzett munkájukkal kapcsolatban, és Trichet elnöknek fizetnek egy hivatalos rezidenciát is.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?