Czomba Sándor: beruházásokkal még mindig növelhető a foglalkoztatási ráta
A magyar foglalkoztatási ráta ma már az EU élmezőnyével van versenyben, de újabb beruházásokkal még mindig növelhető a munkát vállalók száma - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az EU-tagállamok foglalkoztatási és szociálpolitikai ügyekért felelős minisztereinek informális találkozóján.
Czomba Sándor a foglalkoztatás területén elért eredményeket a 2010 utáni intézkedésekkel magyarázta, ezek ugyanis "segély helyett esélyt" kínáltak az elhelyezkedésre.
Magyarország 14 éve Európa sereghajtói közé tartozott, mára viszont megközelítette a skandináv államok és Németország foglalkoztatási szintjét - mutatott rá az államtitkár.
Az államtitkár szerint hasonló fejlődésre lenne szükség uniós szinten is, hiszen jórészt a versenyképesség alakulás is a munkaerőpiac állapotától függ. Foglalkoztatás terén valamennyi tagállamnak vannak gondjai, ezért különösen fontos lenne közös válaszokat találni a kihívásokra.
Czomba Sándor kiemelte: a képzés, az átképzés, valamint a belső munkaerőtartalékok aktivizálása jelenthet elsősorban megoldást a szakemberhiányra.
Számos tagállam jelentős létszámú vendégmunkást is foglalkoztat, Magyarország viszont csak korlátozott megoldásként számít külföldi munkavállalókra, ha egy-egy területen átmenetileg nem állna rendelkezésre belföldi munkaerő kellő létszámban - tette hozzá.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?