Demonstráltak a vasutas szakszervezetek
Demonstrációt tartott a három vasutas munkavállalói szervezetet tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége, tiltakozva az ellen, hogy még nem jött létre a megállapodás az országos bérajánlásról.
A demonstráció azért tartották a VOSZ székháza előtt, mivel az Állandó Konzultációs fórumon ez a munkaadói szervezet elzárkózott a megállapodástól, holott a többi munkaadói szervezet már hozzájárult.
Gaskó István, a vasutasszövetség elnöke a demonstráción hangsúlyozta, hogy a vasutasok és a magyar munkavállalók mindössze az idei várható inflációnak megfelelő béremelést kérnek, mert ez a gazdaság mai állapotában megadható.
Egyben további demonstrációkat, végső esetben pedig országos vasutassztrájkot helyezett kilátásba akkor, ha nem lesz belátható időn belül megállapodás az országos bérajánlásról.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek