kapubanner for mobile

Diákokat dolgoztattak illegálisan a gyárban, hogy időben elkészüljenek az Amazon hangszórói

Havi 60 órában, éjszakai műszakban is dolgoztatta azokat a 16-18 éveseket a Foxconn, akiket középiskolában toboroztak, hogy elegendő mennyiség kerülhessen piacra az Amazon Alexa okos-hangszórójából. Az Amazon komoly vizsgálatot rendelt el - számol be róla az ATV.

images

A Bloomberg információi szerint két vezetőt már el is bocsátottak az ügy miatt.

A Foxconn 1500 fiatalt dolgoztatott illegálisan, hivatalosan gyakornokként vették őket nyilvántartásba. Az érintett gyár ráadásul a tanárokat is alkalmazta, az ő feladatuk volt az a China Labor Watch szerint, hogy a fiatalokat a munkajogi szabályokat sértő feltételek vállalására szorítják, lelki vagy akár fizikai kényszer alkalmazásával is - derül ki az ATV riportjából.

A diákok hat napon át, napi 10 órában dolgoztak. Ha panaszkodtak, akkor azt a választ kapták, hogy ha nem teljesítenek elég jól, akkor majd később nem lehetnek valódi gyakornokok, sőt, iskolai jegyeiket is befolyásolja ottani magatartásuk. Óránként 1,42 dollárt kaptak (mintegy 412 forint), a havi jövedelmük pedig nagyjából 248 dollárt tett ki (mintegy 72 ezer forint).

ATV
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek