Dolgozói után kémkedik az IKEA?
Egy francia hetilap azt állítja, hogy az IKEA pénzt fizetett a francia rendőrségnek azért, hogy hozzájuthasson több dolgozójának és vásárlójának az aktájához is. Az IKEA vizsgálatot indított, de közölte, hogy ez nem jelent beismerést - írja az origo.hu.
A francia Le Canard Enchainé című hetilap állítása szerint Franciaországban az IKEA egyes vezetői több mint kétszáz, a bűnügyi nyilvántartásban és a járműnyilvántartásban szereplő adatot kértek a rendőrségtől, amelyért fizettek is - írja a brit BBC.
A francia hetilap e-mailekből idézett, amelyek szerint a cég különféle információkat akart megtudni a munkavállalóiról, köztük szakszervezeti tagokról. Egy dokumentum szerint volt, hogy 80 eurót kínáltak a rendőrségi adatbázishoz való hozzáférésért cserébe. A vállalat állítólag annak a vásárlójáról is adatokat kért, aki beperelte őket négyezer euróra. Az IKEA francia egységének a szóvivője az állításokat nem erősítette meg, de nem is cáfolta, azt mondta, hogy kivizsgálják az esetet - írja a BBC.
origo.hu

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek