Döntés született: bezárják a Lőrinci Meleghengerművet
Az ukrán ISD Donbass Csoport igazgatósága végleges döntést hozott arról, hogy bezárják a Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművét. A prémiumszabályzat és azzal összefüggésben a 2,1 százalékos béremelés kérdéséről tovább tárgyalnak a szakszervezetek és a cégvezetés - közölték a társaságcsoport reprezentatív szakszervezetei pénteken az MTI-vel.
Ezenkívül a dunaújvárosi nagyolvasztómű 1. számú kohóját január közepe után leállítják és átépítik. Az átépítés időpontja a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt egyelőre nem ismert.
Az egyeztetések során elhangzott: Evhen Tanhilevics, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója felhatalmazást kapott arra, hogy a régóta húzódó prémiumszabályzat és a béremelés kérdésében megállapodást kössön a munkavállalók érdekképviseleteivel.
Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke az MTI kérdésére elmondta: Oleg A. Mkrtcsan vezérigazgató meghívására utaztak Ukrajnába, ennek ellenére nem tudtak személyesen tárgyalni vele. Helyetteseivel folytatott beszélgetések során a béremelés kérdése szóba sem került.
A szakszervezetek péntek délelőtt kezdeményezték Evhen Tanhilevicsnél, hogy december közepén munkásgyűlés keretében adjon tájékoztatást a Dunaferr jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni elképzelésekről.
Jövő hétfőn újabb egyeztetés lesz a cégvezető és a szakszervezetek között. Amennyiben megállapodnak az új premizálási rendszerről és a béremelésről, akkor a határozatlan időre felfüggesztett sztrájkkészültséget megszüntetik - mondta Borbély Zoltán, a szakszervezeti szövetség alelnöke.
A szakszervezeti szövetség november 9-én hirdetett 72 órás sztrájkot az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. November 15-én tárgyalóasztalhoz ültek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a munkáltató képviselői.
A reprezentatív szakszervezetek január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.
Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal.
December 5-én arról tájékoztatta a gyáregység üzemi szakszervezetének elnöke az MTI-t, hogy leállt a munkavégzés a Lőrinci Meleghengerműben, a dolgozókat szabadságra küldik. A munkáltató megerősítette a hírt.
Az ISD Dunaferr Zrt. augusztus 21-én jelentette be csoportos leépítési szándékát a Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjánál, ebben 221 fő elküldésének tervét jelezték. A cégcsoport kommunikációs vezetője akkor az MTI-nek elmondta, hogy a mintegy 5 ezer 300 munkavállalót foglalkoztató cégcsoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerül a Lőrinci Meleghengermű bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozó elbocsátására.
A Lőrinci Meleghengermű vesztesége az év első felében elérte az ötmillió dollárt (1,1 milliárd forintot), s a helyzet javulásának nincsenek jelei. A veszteség objektív oka egyebek között az, hogy az acélpiacon rendkívül alacsonyak a termékárak, elhasználódtak a gyártómű berendezései és magasak a költségek.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Januárban elindult a próbagyártás a szegedi BYD-gyárban – közölte Botka László polgármester. A gyárban már mintegy 960 fő dolgozik, és a... Teljes cikk
A Binder Ipari Szerkezetépítő Kft. négymilliárd forint értékű beruházást hajt végre Csöngén a kormány támogatásával, aminek nyomán... Teljes cikk
Színvonalasabb és biztonságosabb lehet a betegellátás a jövőben a Debreceni Egyetem (DE) és a GE HealthCare közötti újabb keretmegállapodásnak... Teljes cikk
- Béremelés az Auchannál - Így nőnek a fizetések a vállalatnál 1 hete
- Béremelést kapnak a Tesco dolgozói 1 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 1 hete
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 2 hete
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 2 hete
- Becsapós béremelés: kevesebb pénz a zsebben? 2 hete
- Ennyivel emelkedik a dolgozók bére a BKV-nál 2 hete
- Megállapodtak: jelentős fizetésemelés és extra juttatások a MÁV-nál 2 hete
- Ekkora béremelést kapnak a vízügyi dolgozók 3 hete
- Jön az AI és a kiégés? - Emiatt aggódnak leginkább a dolgozók 2026-ban 3 hete
- "Az utasok kevesebbet fizetnek, a mávosok többet keresnek" - Lázár János beszélt a MÁV -nál tervezett béremelésről 3 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig