Döntött az EU: jogunk van külföldön tanulni
Ellentétes az európai uniós joggal a külföldi illetőségű diákok felsőfokú képzésekre való beiratkozásának korlátozása - mondta ki keddi ítéletében az EU luxembourgi székhelyű bírósága, amelynek ítélete valószínűleg példaértékű lesz, adja hírül a Híradó.
A testület részben egyetértett azzal a beadvánnyal, amely tiltakozik a franciaajkú belga egészségügyi intézményekre vonatkozó - a külföldieket megkülönböztetéssel sújtó - kvótarendszer ellen. A bíróság azt is kimondta, hogy ez a fajta korlátozás azonban összeegyeztethető az uniós joggal, ha "a közegészség védelmére irányuló céllal igazolható".
A mostani döntés alapja ugyanis egy belga ügy. Miután Vallóniában jelentősen nőtt a felsőoktatási intézményekbe iratkozó, más tagállamokból - főképp Franciaországból - származó diákok száma az orvosképző szakokon, Vallóniában rendeletet fogadtak el, amely szerint az egyetemek és a főiskolák 30 százalékra kötelesek korlátozni azon külföldi diákok számát, akik első alkalommal iratkozhatnak be az érintett képzések egyikére.
Korábban a belga alkotmánybíróság megállapította, hogy a szóban forgó szabályozás eltérően kezeli a belföldi és a külföldi illetőségű diákokat, azaz állampolgárságon alapuló, közvetett megkülönböztetést folytat, ez pedig az uniós szabályok értelmében tilos, kivéve, ha objektív okok igazolják.
MTI/Híradó

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?