kapubanner for mobile

Drámai hatása van a hőségnek: csökken a munkateljesítmény Európában

A hőhullámok már nemcsak az egészségre, hanem a gazdaságra és a munka világára is egyre nagyobb terhet rónak. Az Európai Bizottság szerint a közelmúlt extrém melege csökkentette a munkatermelékenységet, munkahelyek és iskolák bezárásához vezetett, miközben a kórházakat is jelentősen túlterhelte.

Drámai hatása van a hőségnek: csökken a munkateljesítmény Európában-

Hadja Lahbib közölte: Európa a világ leggyorsabban melegedő kontinense, amit egyre gyakoribb rekordhőmérsékletek, aszályok és erdőtüzek jeleznek. Tájékoztatása szerint a becslések alapján a júniusi hőhullám legalább 3500 halálesettel hozható összefüggésbe, Franciaországban pedig csak június utolsó hetében több mint kétezer többlethalálozást regisztráltak.

Az idei év ismét újabb rekordokat hozott: alig néhány héttel a történelmi csúcshőmérsékleteket hozó június után máris újabb jelentős hőhullám közeleg

- hívta fel a figyelmet.

Kiemelte, hogy a hőhullámok fokozzák az erdőtüzek kockázatát.

Tavaly több mint egymillió hektár égett le az Európai Unióban, és rekordot jelentő 19 alkalommal aktiválták az uniós polgári védelmi mechanizmust. Idén az erdőtűzszezon a megszokottnál korábban kezdődött, ezért már április végén és május elején is szükség volt a mechanizmus mozgósítására

- mondta.

Az uniós biztos emlékeztetett arra, hogy a bizottság a megelőzés, a felkészülés, a reagálás és a helyreállítás területén is támogatja a tagállamokat. Az EU egyebek mellett fejleszti a korai előrejelző rendszereket, támogatja az aszályok nyomon követését, valamint finanszírozással, szakértői segítséggel és határokon átnyúló együttműködéssel erősíti a katasztrófákkal szembeni ellenállóképességet.

Tájékoztatása szerint jelenleg tíz tagállamban összesen 22 tűzoltó repülőgép, öt helikopter és 22 földi tűzoltóegység áll készenlétben a rescEU és az európai polgári védelmi tartalék keretében, emellett csaknem 800 tűzoltót telepítettek előre Ciprusra, Görögországba, Olaszországba, Spanyolországba és Portugáliába.

Lahbib elmondta, hogy az elmúlt napokban Portugália és Franciaország is uniós segítséget kért a súlyos erdőtüzek miatt, ezért a bizottság három tűzoltórepülőgépet irányított Portugáliába, hatot pedig Franciaországba.

A biztos hangsúlyozta, hogy az Európai Unió Szolidaritási Alapja, a kohéziós politika továbbra is támogatja a természeti katasztrófák megelőzését, a helyreállítást és az ellenállóképesség növelését. Hozzátette: a bizottság egy új, integrált európai klímaalkalmazkodási keretrendszeren dolgozik, amelyet várhatóan még az idén elfogadnak.

A hőségriasztás meghosszabbodott – és ez még csak a kezdet lehet

- olvassa el korábbi cikkünket! 

kép: magnific

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek