kapubanner for mobile

Dreher Sörgyárak: Valósítsd meg álmaid vállalkozását!

Második alkalommal osztották ki a Dreher Sörgyárak Zrt. "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatának díjait. A vállalat hatmillió forinttal és fél évre szóló ingyenes szakmai tanácsadással járul hozzá az első három helyezett vállalkozási tervének megvalósításához. A fődíjat egy speciális írásfejlesztő toll kifejlesztője vihette haza.

Dreher Sörgyárak Zrt. "Valósítsd meg álmaid vállalkozását!" mottóval, immár második alkalommal hirdette meg innovatív társadalmi felelősségvállalási programját 2007 októberében. A jövő fiatal vállalkozója pályázaton a gazdasági szakirányú egyetemi és főiskolai hallgatók indulhattak, akik elég elhivatottságot éreztek magukban ahhoz, hogy kipróbálják magukat az üzleti életben, és a valóságban is beindítsák álmaik vállalkozását. A pályázat első három helyezettje összességében hatmillió forint támogatásban részesült.

A pályázat díjazottjai a vállalkozásuk beindításához szükséges kezdőtőke mellett olyan, az üzleti életben nélkülözhetetlen szakmai támogatást - jogi, adóügyi és könyvviteli segítségnyújtást - is kapnak, amely képessé teszi őket a kezdeti kihívások leküzdésére.

A jövő fiatal vállalkozója 2007 pályázatra közel 80 színvonalas pályamunka érkezett az ország 18 felsőoktatási intézményéből. A beérkezett pályamunkákat, neves szakmai zsűri bírálta el, melynek tagjai: Dr. Könczöl Erzsébet, a Corvinus egyetem adjunktusa; Dr. Szirmai Péter, az Életpálya Alapítvány kuratóriumának elnöke; Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője; Salgó István, az ING Bank vezérigazgatója; Hector Gorosabel, a Dreher Sörgyárak Zrt. elnök-vezérigazgatója és Dr. Vass Kornélia, a Dreher Sörgyárak Zrt. HR és kommunikációs igazgatója voltak.

Az elbírálás két körben történt, a zsűri döntése alapján legjobbnak tartott tíz pályázó a második fordulóban angol nyelven mutathatta be álmai vállalkozását és győzhette meg a zsűri tagjait rátermettségéről, vállalkozása egyediségéről és megvalósíthatóságáról.

A fődíjat és az ezzel járó 3,6 millió forint tőketámogatást Bagó Ákos Károly nyerte, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Ipari termék és formatervező szakának végzett, Rehabilitációs mérnök szakának jelenlegi hallgatója, aki vállalkozásával az általa kifejlesztett egyedi tervezésű, speciális írásfejlesztő tollat kívánja bevezetni a hazai és későbbiekben akár a külföldi piacon.

A zsűri döntése alapján második helyezett lett, és ezzel 1,2 millió forint támogatást kapott vállalkozása beindításához, Zsömle Krisztián, a Nyugat-magyarországi Egyetem közgazdaságtan szakos hallgatója, aki a kiveszőben lévő magyar tincses kecskék tenyésztésével kíván foglalkozni, hús- és tejtermékek előállítása, értékesítése céljából.

A pályázat harmadik helyezettje (1,2 millió forint tőketámogatással) Czéh-Tóth Márk, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának végzős jogász hallgatója lett, aki vadászutak szervezésével és közvetítésével foglalkozó utazási irodát álmodott meg.

edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek