Dunaferr: nem lesz béremelés és prémium jövőre
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkáltató nem javasol béremelést 2013-ra, 13. és 14. havi bért legkorábban 2014-ben fizetne, továbbá a kollektív szerződés részleges felfüggesztését kéri - derül ki abból az ISD Dunaferr Zrt. jövőjét érintő javaslatcsomagból, amit a társaság cégvezetője fogalmazott meg a szakszervezetek kérésére.
Evgeny Tankhilevich a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetég hivatalos honlapján olvasható levele szerint a stratégiai cél 2013-ra a Dunaferr egyensúlyi gazdálkodásának megteremtése, versenyképességének növelése és az elengedhetetlen korszerűsítések megkezdése. Megoldásként javasolta a 2009-ben már precedensként megélt kollektív szerződés részleges felfüggesztését a 2013-as évre.
A javasolt intézkedések egy megszorító költségvetés részét képezik, amit a vezetés már beterjesztett a részvényeseknek elfogadásra. Ennek része lenne a bérek befagyasztása és a 13. és 14. havi bérek 2014-es kifizetése.
A javasolt prémium rendszer 2013-re tervezett bevezetését is el kell halasztani. A tárgyalások megakadtak és ennek eredményeként az idei évre fennmaradó 2,1 százalékos béremelést el kell halasztani határozatlan időre. A nehéz gazdasági körülmények ellenére a munkáltató maradéktalanul teljesítette a kollektív szerződésben rögzített kötelezettségeit és biztosította a benne foglalt juttatások kifizetését - áll a levélben.
A Dunaferr Társaságcsoport kollektív szerződés aláírására jogosult szakszervezetei (Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetég, Dunaferr Ifjúsági Szervezet) a kollektív szerződés felfüggesztésére irányuló bejelentést visszautasították, a javaslatot meggondolatlannak, provokatívnak és a munkavállalókat rendkívül hátrányosan érintőnek minősítették. Számításaik szerint a javaslatok a munkavállalók esetében átlagosan harminc, a megszakítás nélküli munkarendben foglalkoztatott munkavállalóknak 50 százalékos keresetcsökkenést okozna.
A szakszervezetek jelezték: a kollektív szerződés egyes juttatásairól lemondanának, hogy az biztosítsa a nagyolvasztómű 1. számú kohójának teljes átépítését 2013. január 20-tól kezdődően. A cégvezető a jövő hétre ígért választ ezzel kapcsolatban.
A szakszervezetek és a cégvezető megállapodtak abban, hogy december 19-én Evgeny Tankhilevich munkásgyűlés keretében személyesen tájékoztatja a munkavállalókat a cég jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni feladatokról.
A szakszervezeti szövetség november 9-én hirdetett 72 órás sztrájkot az ISD Dunaferr Zrt. egész területén, mert nem sikerült megállapodniuk a 2,1 százalékos béremelésről a cégvezetéssel. November 15-én tárgyalóasztalhoz ültek a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, valamint a munkáltató képviselői.
A reprezentatív szakszervezetek január óta folytatnak bértárgyalásokat a cégcsoport menedzsmentjével az alapbérek és a szociális juttatások 4,2 százalékos emeléséért, illetve az úgynevezett szabadságos és karácsonyi bér kifizetéséért. A bérmegállapodás kikényszerítésére a két szervezet előbb egy kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 12-én 24 órás általános sztrájkot tartott a hideg- és meleghengerműben, valamint a Lőrinci Hengerműben.
Ezt követően április 29-én aláírták a bérmegállapodást, amely alapján a munkáltató soron kívül és feltétel nélkül engedélyezte a személyi alapbér és a szociális juttatások előre egyeztetett 4,2 százalékos emelése felének a kifizetését január elsejei visszamenőleges hatállyal.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?