kapubanner for mobile

Dúró Dóra visszaadja mandátumát?

Dúró Dóra kész visszaadni képviselői mandátumát. A Jobbik politikusa ezt a Facebook-oldalán közölte éjszaka arra reagálva, hogy kedden bizalomvesztésre hivatkozva kizárták a párt országgyűlési frakciójából azzal összefüggésben, hogy csatlakozott a Toroczkai László által alapított platformhoz - írja az MTI.

Dúró Dóra bejegyzésében úgy fogalmazott, "méltósággal tudomásul veszem, de megdöbbentett a bajtársaknak hitt frakciótársak konkrétumok nélküli, koncepciós döntése".

Kiemelte, véleménye szerint a platform a tisztújító kongresszus demokratikus döntése szoros eredményének leképeződése. Elhagyását pedig nem azért helyezte kilátásba, mert félt az egyébként szerinte jogtalan következményektől, hanem mert a Jobbik egyben tartása volt a legfontosabb neki; úgy látja azonban, hogy nem mindenki ezt a szempontot helyezi előtérbe - tette hozzá Dúró Dóra.

Közölte, az elmúlt hónapokban többször is "közeli realitássá" vált számára, hogy mással foglalkozzon, és elkezdett - például angoltanulással - felkészülni egy "civil életre".

A politikus kizárását Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője jelentette be kedden sajtótájékoztatón. Jelezte: jogilag a pártnak nincs lehetősége a mandátumot visszavenni, de a Jobbik képviselői esküt tettek arra, hogy ha az elnökség kétharmaddal az alkalmatlanságukról dönt, visszaadják parlamenti megbízatásukat.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek