Ebben a vármegyében nőtt leginkább a dolgozók száma – Megérkeztek a KSH friss adatai
Az összes vármegyében emelkedtek a bérek. Jász-Nagykun-Szolnokban 2,7 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint tavaly.
Az Economx szemlézte a KSH legfrissebb, 2025 első félévére vonatkozó vármegyei adatait. Ezekből kiderül, hogy átlagosan 693 ezer forint volt a bruttó fizetés a teljes munkaidőben dolgozók körében, ami nettó 476 ezer forintot jelentett az adókedvezményeket is beleszámítva.
Továbbra is a budapesti székhelyű cégek dolgozói keresnek a legjobban (576 ezer forint/hó). A lista végén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye áll (356 ezer forint/hó). A fővárosiak az országos átlag 1,2-szeresét keresik, a szabolcsiak pedig annak háromnegyedét tehetik zsebre.
A nettó átlagkereset országos szinten 9 százalékkal nőtt egy év alatt, és az összes vármegyében emelkedtek a bérek. Tolnában, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Baranyában volt a legnagyobb ugrás 10,3–10,8 százalékos növekedéssel, míg Győr-Moson-Sopron és Nógrád térségeiben csak 7–8 százalékos volt az emelkedés.
Javult a foglalkoztatottság is: 0,6 százalékkal többen, 3 millió 848 ezren dolgoztak a magyar székhelyű munkaadóknál. Csongrád-Csanád és Hajdú-Bihar vármegyében (2,5–2,9 százalék) nőtt legjobban az alkalmazottak száma, Jász-Nagykun-Szolnokban pedig 2,7 százalékkal kevesebben dolgoztak, mint tavaly.
Economx
fotó: unsplash
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati... Teljes cikk
A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás... Teljes cikk
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos... Teljes cikk
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 1 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 1 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hete
- Ekkora béremelést terveznek 2026-ra a magyar munkaadók 1 hete
- Béremelés a Penny-nél - Így nő a dolgozók fizetése 2 hete
- A munkanélküliségi ráta nemek szerint - grafikon 2 hete
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 2 hete
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 2 hete
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 2 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig