Eddig 32 millió forintot gyűjtöttek a nőnek, akit azért rúgtak ki, mert bemutatott Trump-nak
Juli Briskman október végén került reflektorfénybe, amikor a mellette elhaladó amerikai elnöknek üdvözlésképpen középső ujját mutatta fel. Az eset után a nőt elbocsátották munkahelyéről, most gyűjtést szerveztek a részére - írja a Portfolio.
A munkáltatója azzal érvelt, hogy a nő feltöltötte a képet a közösségi médiába, ezzel megsértette a vállalat közösségimédia-használatra vonatkozó belső szabályzatát, valamint ártott a vállalat üzleti kapcsolatainak is - írja a lap.
Ezután GoFundMe-gyűjtés indult a hölgy javára, a szervezők 100 ezer dolláros összeget céloztak meg, az elmúlt 13 azonban több mint 5400 adományozótól már közel 122 ezer dollár, vagyis több mint 32 millió forint gyűlt össze.
Portfolio
Ezután GoFundMe-gyűjtés indult a hölgy javára, a szervezők 100 ezer dolláros összeget céloztak meg, az elmúlt 13 azonban több mint 5400 adományozótól már közel 122 ezer dollár, vagyis több mint 32 millió forint gyűlt össze.
Portfolio
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon