Eddig nem segített az orvoshiányon a béremelés
Hiába költött 60 milliárd forintot a kormányzat az egészségügyiek béremelésére, az orvosok és az ápolók elvándorlása nem csillapodott számottevően. A szakemberhiányt nem csak a pénzügyi gondok okozzák - írja a HVG Online.
A magyar és nyugat-európai egészségügyi bérek közötti sokszoros különbség, az idősebb és a fiatalabb orvosok közötti bérfeszültség, és az orvosok félig-meddig önként, a betegek érdekében vállalt túlterheltsége együtt okozza, hogy a kormány erőfeszítései ellenére alig csökkent az orvosok elvándorlása az országból.
Bár a béremelés jelentős, egyeseknél a bruttó 110 ezer forintot is elérte, egyelőre nem tartja vissza az orvosokat. 2013 első három hónapjában az elvándorlók számára a szükséges bizonyítványt kiállító Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól (EEKH) 495 egészségügyi dolgozó kérte ki a bizonyítványát. Ha a trend folytatódik, a szám meghaladhatja a 2011-es adatot: akkor összesen 1901-en kérték ki a távozáshoz szükséges papírokat.
A rendkívül túlterhelt orvosokat az ügyeletben vagy rendelési időn túl ledolgozott időért a bérezési rendszer nem kárpótolja megfelelően. Sokan ezzel magyarázzák maguknak, amiért elfogadják a hálapénzt. Így a betegek finanszírozzák az orvosok túlóráit. A hálapénz elfogadása egyébként hétfőtől illegális, amennyiben a kórház szabályzata külön nem engedélyezi azt.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetősége szerint halaszthatatlan az egészségügyi életpályamodell bevezetése.
HVG Online

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?