Egy forint Bajnai miniszterelnöki fizetése
Bajnai Gordon miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is feltűntetett miniszterelnöki fizetését nem veszi fel, azt minden hónapban - első alkalommal júniusban - visszautalja az államkincstárnak - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel.
A közlemény emlékeztetett arra: Bajnai Gordon a válságkezelő kormány vezetését egy évre, havi egy forintért vállalta el. Az MTI korábban március végén írt arról, hogy Bajnai Gordon ezt még hivatalos miniszterelnök-jelöltté válása előtt közölte a szocialistákkal.
Bajnai Gordon csütörtökön adta le miniszterelnöki vagyonnyilatkozatát. Az interneten pénteken megjelent dokumentum szerint Bajnai Gordon öt ingatlannak részben vagy egészben tulajdonosa, továbbá van mintegy 225 milliós értékpapírvagyona, a tartozása több mint ötvenmillió forint.
A vagyonnyilatkozat szerint a miniszterelnök foglalkozásából származó havi adóköteles bruttó jövedelme 1.436.200 forint.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sem tartotta meg kormányfői fizetését. Korábbi vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy kormányfőként 1.507.400 forintot keresett havonta, de ezt az összeget minden hónapban jótékony célra ajánlotta fel.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?