Egyéni számlák: mindenki nulla nyugdíjjal indul?
Egyelőre még nem dőlt el, hogyan indulnak az egyéni nyugdíjszámlák, ugyanakkor a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amik nem teszik indokolttá a korábbi magánnyugdíj-pénztári megtakarítások jóváírását - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az ATV Szabad szemmel című műsorában.
Varga Mihály arra az értesülésre reagálva, amely szerint úgy hozzák létre az egyéni nyugdíjszámlákat, hogy a számlákra csak az idén januártól befizetett összegeket vezetik rá, kifejtette: a rendszer még fejlesztés alatt van, még nincs végleges döntés. Emellett úgy vélekedett, hogy nem indokolt a korábbi, magánnyugdíj-pénztári rendszerben szerzett jogosultságok átvezetése. A miniszter ugyanakkor kiemelte, hogy ez a szakmai vita még nincs lezárva, mindenki elmondhatja az álláspontját.
A ma zárószavazásra kerülő egészségügyi salátatörvény részletszabályként létrehozza a már régóta ígért egyéni nyugdíjszámlákat, írja a kurir.hu. A magánnyugíjpénztárakba történő visszatereléskor arról volt szó, hogy azok, akik lemondanak a pénztári befizetéseikről, és "visszatérnek" az állami nyugdíjrendszerbe, valamilyen módon jóváírást kapnak az egyéni számlás rendszer bevezetésekor. Erről sok konkrétumot azóta sem közölt a kormány, tehát nem tudni, hogy milyen tervek születtek arra, hogy mondjuk egy 1998 óta magánnyugdíj-pénztári tag, aki az átlépés mellett döntött, mire számíthat. Az összességében 13 évnyi pénztári befizetés még átlagbér mellett is többmilliós megtakarítás elvesztését jelentette akkor.
A nullás indulás azt jelenti - a jogszabály alapján - hogy az új számlákon a 2013-tól befizetett járulékokat tartják nyilván. Az egykori magánnyugdíj-pénztári befizetéseknek nyoma sincs, sőt a magánnyugdíj-pénztári törvényből is törlik a megtakarítások jóváírását.
atv.hu, kurir.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek