Egyensúlyban a munka és a magánélet - kampányt indít a kormány
A munka és a magánélet könnyebb összeegyeztethetőségének elősegítése, a férfiak és nők közötti szolidaritás növelése a célja annak a médiakampánynak, amelynek keretében májusban és júniusban számos programot, rendezvényt tartanak az országban. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a családi élet fontosságára szeretné felhívni a figyelmet, elérve azt, hogy a gyermekvállalás ne legyen a munkavállalás akadálya.
Az egész Európát sújtó katasztrofális demográfiai helyzet nemcsak a gazdaságban, hanem a népjóléti, szociális területeken is problémákat okoz. A népesedési válság megoldásának egyik eleme a nők és a férfiak társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, a családok megbecsülése, a munka és a magánélet összehangolásának elősegítése lehet, ehhez azonban a munkaerőpiacnak rugalmasabbá, a munkahelyeknek pedig családbarát szemléletűvé kell válniuk - mondta Soltész Miklós egy tegnapi sajtótájékoztatón.
Az államtitkár hangsúlyozta: a gyermekvállalás nem lehet egyenlő a szegénységgel, ezért egyebek között ezt a gondolatot szeretnék erősíteni az "Egyensúly a családban + egyensúly a munkában = egyensúly a világban" szlogennel induló, uniós támogatással megvalósuló kampánnyal. A 110 millió forintos költségvetésű program keretében 19 megyében tartanak esélyegyenlőségi napot, lesz a témában nemzetközi konferencia, képzés elsősorban önkormányzati munkaadóknak, de indul esélyegyenlőségi tudásportál is, valamint tudatformáló médiakampány veszi kezdetét.
Ez utóbbinak nemcsak az aktív női és férfi munkavállalók, hanem a munkáltatók is célcsoportja, akiket nyomtatott és online hirdetésekkel céloznak majd meg, hiszen ők azok, akik sokat tehetnek az optimális terhelés megvalósulásáért a rugalmas hozzáállással, valamint az atipikus foglalkoztatási formák bevezetésével.
Ezen a téren azonban még nagy a lemaradásunk az unióhoz képest, pedig a TÁRKI idén márciusban végzett felmérése is megerősíti, hogy szükség van ezekre a foglalkoztatási lehetőségekre, a nők mintegy 40 százaléka ugyanis a részmunkaidőt, valamint az otthonról végezhető távmunkát tartja az első vagy a második legfontosabb segítségnek. Dr. Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese szerint súlyos diszkrimináció éri a kisgyermekeseket a munkaerőpiacon. A nőket hátrányban részesítik a cégek, és minél magasabb az iskolai végzettségük, annál gyakrabban tapasztalják meg a nemi diszkriminációt.
A TÁRKI kutatása arra is rávilágít, hogy mindenki a párkapcsolatban élőkben bízik leginkább, a válaszadók 56-60 százaléka tartja őket teljesen megbízhatónak. A munka és családi élet összehangolása témában mind a férfi, mind a női válaszadók leginkább azzal értettek egyet, hogy a férfinak és a nőnek is hozzá kell járulnia a családi kasszához, ugyanakkor a nők esetében az egyetértők mértéke magasabb, mint a férfiaknál, vagyis a munkavégzés a nők számára is fontos.
A munka és a családi élet összehangolása nem választható el a családon belüli egyenlő munkamegosztás kérdésétől, a férfiak házimunkában, gyermeknevelésben való nagyobb részvételére irányuló állításokkal azonban a férfi válaszadók kisebb mértékben érettek egyet, mint a nők. Ez azt jelenti, hogy a férfiak többsége még mindig úgy gondolja, hogy az ő szerepe eltartani a családot, és nem kell nagyobb részt vállalnia a gyermeknevelésben, a házimunkában.
Ezzel a hozzáállással azonban nem valósulhat meg a családi egyensúly, ami azért is fontos, mert ez a férfiak számára egészséget megóvó tényező is. A férfiakra nehezedő túlzott munkahelyi elvárások, az egyenlőtlen terhelés ugyanis káros lehet. - Bár az utóbbi években hazánkban is javultak az életkilátások, a születéstől várható időtartam nőtt, egy nő átlagosan 78 évet, míg egy férfi 70 évet él, ilyen nagy különbség a két nem között Európában az oroszok és az ukránok mellett csak nálunk van - hívta fel a figyelmet Kopp Mária. Hozzátette: a magányos férfiak 2,5-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg korábban, mint a házasok, egy két vagy több gyermeket nevelő férfi pedig nagyobb valószínűséggel él tovább.
A munkáltatók felelőssége tehát nagy, ugyanakkor a rugalmasság, a munka magánélet összehangolásának biztosítása az ő érdekük is, hiszen a családok gyarapodása nélkül nincs fenntartható fejlődés, nem lesz humánerőforrás utánpótlás, és nem lesz gazdasági növekedés sem - mondta Fűrész Tünde, a NEMFI családpolitikai főosztályának vezetője. Ráadásul a gyakorlat is azt mutatja, hogy a családbarát szemlélettel eredményesebben lehet megtartani a dolgozókat, akik nagyobb hatékonysággal is végzik munkájukat.
A tárca ezért is szeretné méltó rangra emelni a Családbarát Munkahely Díjat, amelyet 2011-től megújult formában és újragondolt tartalommal a jövő héten hirdetnek meg. A díjra kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok és költségvetési szervek pályázhatnak, akik az erkölcsi elismerés mellett pénzjutalmat is kapnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?