kapubanner for mobile

Egymást érik a tüntetések Budapesten

Több postás szakszervezet szervezett péntekre közös demonstrációt a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Szociális-és Munkaügyi Minisztérium elé. Szombaton pedig az önkormányzatok demonstrálnak a Parlament előtti Kossuth téren - tudatja a Magyar Nemzet.

Több szervezet jelentett be tüntetést, különböző tiltakozó akciókat a kormány politikája ellen az elkövetkezendő hetekre - írta a Magyar Nemzet.

A sort a postások kezdik pénteken. A Kézbesítők Szakszervezete, a Postai Érdekvédelem 92 és a POFÜSZ szakszervezeti szövetség különböző munkahelyi problémák miatt demonstrációt tart a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Szociális-és Munkaügyi Minisztérium előtt délelőtt 11 órától. Az érdekvédelmi szervezetek szerint a Magyar Posta Zrt. jelenlegi, "profitorientált, kormánypártokhoz erősen kötődő vezetése" a szakmai párbeszédet mellőzve több intézkedést foganatosított az elmúlt években, melyek hátrányosan érintik a társaság munkavállalóit.

Szombatra az önkormányzatok szerveztek tömegdemonstrációt a Parlament előtti Kossuth térre. Tüntetésre hívnak mindenkit, aki úgy gondolja, hogy "meg kell állítani az országot csődbe juttató, hozzá nem értő szocialisták újabb ámokfutását".

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete pedig csütörtökön jelentette be , hogy november 7-én tüntetnek a kormányzati megszorítások ellen.

Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek