Egymilliárd forintos brit vállalatvezetői bérek
Az inflációt csaknem hússzorosan meghaladó mértékű béremelés után egyenként több mint egymilliárd forintnak megfelelő javadalmazásban részesültek tavaly a legnagyobb brit vállalatok igazgatói, akiknek összesített jövedelme az egymilliárd fontot is meghaladta a The Guardian szerdai összesítése szerint.
Az összeállítás szerint a brit vállalatvezetők 98-szor annyit kerestek 2006-ban, mint saját alkalmazottaik; az arány egy évvel korábban 93-szoros volt. Ráadásul az igazgatói bérek emelkedése is meredeken gyorsul: az ütem a megelőző három évben rendre 28 százalékos, 16 százalékos, illetve 13 százalékos volt.
A Londoni Értéktőzsde (LSE) irányadó FTSE-100-as mutatójában lévő vállalatok összesen 1389 igazgatótanácsi tagja tavaly összesen 1,013 milliárd font (375 milliárd forint) fizetést vitt haza; e vállalati kör éves javadalmazása most lépte át először az egymilliárd fontot. A FTSE-100-as csoport fizetési listáját tavaly a Barclays Bank befektetési részlegének igazgatója, Bob Diamond vezette, aki csaknem 23 millió fontot kapott. Alapfizetése ugyan mindössze 250 ezer font, ehhez azonban 10 millió font teljesítményprémium és további 12 millió font részvényjavadalmazás járult.
Brendan Barber, a brit szakszervezeti szövetség (TUC) főtitkára a lapnak azt mondta, hogy a vállalatvezetők "kezdik elveszteni realitásérzéküket". A szakszervezeti vezető "erkölcsi inzultusnak" nevezte az igazgatói fizetések mértékét. Mindazonáltal nem ez az első olyan kimutatás, amely a vállalati pénzesőről tanúskodik. A Gazdasági és Üzleti Kutatások Központja (CEBR) - az egyik legnagyobb, nem befektetési banki jellegű londoni gazdaságelemző cég - néhány hete kiadott becslése szerint a 2006-2007-es prémiumszezonban a City befektetési és egyéb pénzügyi szolgáltatási területeken dolgozó bankárai az előző évben kiosztott 7,4 milliárd fontnál 18,3 százalékkal több, összesen 8,8 milliárd font (3400 milliárd forint) jutalmat vihettek haza. A CEBR szerint az idei szezonban a City alkalmazottai közül 4200-an részesültek egymillió font feletti jutalomban a tavalyi 3000 prémiummilliomos helyett.
A kormányzó brit Munkáspárt balszárnyának egyik prominens kabinettagja, Peter Hain, aki jelenleg a munkaügyi tárcát vezeti, már utalt is arra, hogy a kormány esetleg közbelép. Hain néhány hete az egyik brit lapnak azt mondta: a Citynek saját érdekében állna a példamutatás, ha nem akarja kitenni magát szélesebb körű szabályozást vagy adómódosításokat célzó támadásoknak. Hozzátette: a kérdés vagy önszabályozással, erkölcsi és társadalmi felelősséget mutató módon oldódik meg, vagy "más megoldások merülnek fel".
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk
A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk
- Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók 2 hónapja
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 3 hónapja
- Új HR vezető az Arvalnál 3 hónapja
- Ez a készség lesz a legfontosabb a HR-ben 2026-ban - interjú Nagy-Jakab Andreával 3 hónapja
- Megfordult a trend: meredeken csökken a brit bevándorlás 5 hónapja
- HR kiégés: így teszi tönkre magát és a szervezetet is a HR-es 5 hónapja
- Megtorpant a munkaerő-migráció: ötödével kevesebb bevándorló érkezett a gazdag országokba 6 hónapja
- Nagy Márton a minimálbérről: ha az állam nem avatkozik be, nem lesz megállapodás 6 hónapja
- Brutális szigorítás Nagy-Britanniában: nyelvvizsga nélkül nincs munkavállalás 6 hónapja
- Távozik a B+N Referencia Zrt.- HR-igazgatója 6 hónapja
- A brit vezetők jobban bíznak az AI-ügynökökben, mint a fiatalabb dolgozókban 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?