Egymillióra büntették a Hankookot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSorozatos szakszervezet-ellenes magatartása miatt egymillió forint bírságot kell fizetnie a Hankooknak - határozott másodfokon az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).
A cégnél tapasztalt törvénysértésekről korábban az ágazat érdekvédője, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tett bejelentést, amelyet az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége egy korábbi vizsgálat alapján megalapozottnak talált. A Hankook fellebbezett, keresetét azonban a másodfokú hatóság megalapozatlannak találta, és megerősítette: az érdekvédelmi munkához szükséges feltételek biztosításáról - is - szóló törvényt minden munkaadónak kötelező betartania.
A Hankook Tire Magyarország Kft. egyike azoknak a cégeknek, amelyek nem veszik komolyan, sőt törvénysértő módon, sorozatosan akadályozzák a szakszervezet munkáját - áll a VDSZ közleményében.
Az OMMF határozatának indoklása szerint a cég "nem biztosította a választott szakszervezeti tisztséget betöltő munkavállaló munkahelyre történő belépési jogosultságát", a helyiség- és a helyben szokásos információs csatornák használati jogát, és nem tartotta be az érdekképviseleti tisztségviselők munkaidő-kedvezményének pénzbeli megváltására vonatkozó rendelkezéseket.
A Hankook Tire Magyarország Kft. nem kapott semmiféle értesítést a másodfokú határozatról, és ennek hiányában kommentálni sem tudjuk a VDSZ bejelentését - mondta el az MTI érdeklődésére Roy Katalin, a Hankook Tire Magyarország Kft. kommunikációs menedzsere.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?