kapubanner for mobile

Egyre kevesebb az óvodapedagógus

A komoly felelősség és az alacsony fizetések miatt sok helyen egyre nehezebb képzett óvodapedagógust találni.

óvodapedagógus-

Folyamatosan csökken az óvodapedagógusok száma az országban, ezért a gyerekek fejlesztése és oktatása is veszélybe kerülhet – mondja Hohn Krisztina, az LMP országgyűlési képviselője. Az ATV Híradójának riportjából kiderült, hogy szigetvári óvodákból már most is két óvodapedagógus hiányzik, akiket szakképzetlen óvónőkkel kénytelenek pótolni. Ugyanakkor a következő tanévtől tovább nő a betöltetlen álláshelyek száma. Vass Péter polgármester a csatornának elmondta, jövőre öttel kevesebb óvodapedagógus lesz a városban a nyugdíjazások miatt. A városvezető szerint azért nem találnak elegendő munkaerőt, mert alacsonyak a bérek és a gyereknevelés komoly felelősséggel jár. Ezzel egyetértett Hohn Krisztina is, aki szerint a 140 ezer forintos kezdőfizetéssel nem könnyű vonzóvá tenni ezt a hivatást. Mint elmondta, egy kezdő óvodapedagógusnak két évig gyakornokként kell dolgoznia, ami alatt körülbelül havi nettó száznegyvenezer forintot keres.

"Ezért a pénzért kell, hogy vigyázzon 25-30 gyerekre, másodmagával. De az óvodák többsége ezt már nem tudja biztosítani" - mondta a képviselő. 

A Nógrád megyei Piliny óvodában szintén nehezen találnak képesítéssel rendelkező pedagógust. A munkaerőhiányt az is növeli, hogy a főiskolákon kevesen jelentkeznek óvodapedagógus szakra, az iskolákból kikerülő diplomás óvónők pedig jellemzően más pályát választanak, ahol magasabbak a bérek.

 

ATV

fotó: pexels

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek