kapubanner for mobile

Egyre népszerűbb a kiva

Izer Norbert szerint a kiva az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, a kisvállalati adó bevétele tavaly már 70,5 milliárd forint volt.

A kisvállalati adó (kiva) amellett, hogy az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, még a költségvetési bevételekre is jótékonyan hat - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t. Míg 2018-ban 41,7 milliárd forint volt a költségvetés kiva bevétele, addig tavaly 70,5 milliárd forint - ismertette Izer Norbert. A mintegy 70 százalékos növekedés legfőbb oka az, hogy egyre népszerűbb ez az adófajta. 2015. január 1-jén még csak 6500 kivást tartott nyilván az adóhivatal, számuk már 2019. november végére több mint hatszorosára nőtt - magyarázta az államtitkár.

A taglétszám és az adóbevétel növekedésben - a versenyképes kisvállalati adószabályokon túl - szerepet játszhatott az adó mértékének folyamatos csökkentése is. A tavalyi 13 százalékos adómérték ugyanis már három százalékponttal kisebb volt, mint 2015-ben - emlékeztetett Izer Norbert. Ez a tendencia folytatódik, hiszen tavaly december 31-ig további 10 671 vállalkozás választotta a kivát, így létszámuk idén átlépi az 50 ezres határt is. Ráadásul az adócsökkentési tendencia is változatlan: idén már csak 12 százalék adó terheli a kivásokat - tette hozzá.

Az államtitkár elmondása szerint pontos adatok majd január végén várhatóak, hiszen az adóhivatal munkatársai folyamatosan dolgozzák fel azok kérelmeit, akik az újévre új adózási módot választottak, így többek között a több mint 10 ezer kivára-valtó cég kérelmét is. A kiva az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája - jelentette ki Izer Norbert. Nemzetközi szinten is előremutató adónemről van szó, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha egy cég növekedni, bővülni szeretne, akkor a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amelyet szinte egyetlen unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes nyújtani - szögezte le az államtitkár.

Az adó alapja a bértömeg és az a profit, amit a tulajdonosok kivesznek a vállalkozásból, vagyis a vállalkozásból kivont vagyon. Az adó mértéke az idén január 1-jétől 12 százalékra csökkent. A váltást főképp azoknak a cégeknek érdemes megfontolniuk, amelyeknek a bértömege nagyobb a nyereségénél. Azoknak is érdemes megfontolni a váltást, akik növekedésre fordítják vissza a nyereségüket. A számítások elvégzésében segít a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora. A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég - foglalta össze röviden az előnyöket Izer Norbert.

A kisvállalkozók adózásán egyszerűsíteni, a közterheken pedig csökkenteni kell - idézte fel a kormány adópolitikai céljait az államtitkár. A csatlakozási hullám azt jelzi, hogy a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, de mutatja azt is, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót - fogalmazott Izer Norbert. Rögzítette: a kormány ezen túl is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a hazai kisvállalkozásokat.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek