Megdöbbentő szám: Magyarországon a fizetés 40 százalékát elveszi az állam
Az OECD friss „Taxing Wages 2026” jelentése szerint Magyarországon az átlagbért kereső, gyerektelen munkavállalók esetében a teljes munkát terhelő elvonás 2025-ben 41,2% volt, ami továbbra is meghaladja a 35,1%-os OECD-átlagot. A magyar érték a régióban nem számít kiugrónak, ugyanakkor a versenyképesebb országokénál magasabb maradt – hangsúlyozza a Niveus.
Stabil adóék, eltérő nemzetközi trendek
Az OECD adatai alapján a magyar adóék az előző évhez képest lényegében nem változott, miközben az OECD-országok többségében emelkedett. (Az adóék azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltségből – vagyis a bruttó bér és a munkáltatói terhek együtteséből – mekkora részt von el az állam adók és járulékok formájában.) Ez arra utal, hogy a hazai rendszer rövid távon stabil, ugyanakkor kevésbé követte a nemzetközi trendeket.
A járulékok dominálnak a magyar rendszerben
A magyar adórendszer szerkezetét tekintve továbbra is meghatározó a járulékok szerepe: a munkát terhelő elvonásokon belül a személyi jövedelemadó súlya mérsékeltebb, míg a munkavállalói és munkáltatói járulékok együttesen jelentős terhet képviselnek. Ez a felépítés hozzájárul ahhoz, hogy az összesített adóék szintje az OECD-átlag felett alakul.
A magyar modell egyik sajátossága, hogy az elvonás súlypontja nem az SZJA-ban, hanem a járulékokban jelenik meg. Ez elsősorban a nettó jövedelmekre és a foglalkoztatás költségeire van hatással
– mondta el Bagdi Lajos, a Niveus partnere.
Családi kedvezmények: érdemi hatás a terhelésre
A családi adókedvezmények érdemben mérséklik a gyerekes háztartások adóterhelését, így ezekben az esetekben a magyar rendszer a nemzetközi összevetésben kedvezőbb képet mutat.
Az OECD adatai szerint ugyanakkor általános tendencia, hogy a gyerekes és gyerektelen háztartások közötti különbség több országban csökken, ami a családtámogatási rendszerek átalakulására utal.
Régiós összevetés: felső középmezőny
A régiós összehasonlításban Magyarország adóéke közel áll a cseh szinthez, elmarad a szlovák és szlovén értékektől, ugyanakkor magasabb a lengyelnél, amely az egyik legalacsonyabb adóterhelést alkalmazza a térségben. Ez alapján a magyar adóterhelés a középmezőny felső részébe sorolható.
Gyerektelen munkavállalók esetében
Adóék alakulása a régióban (egyedülálló, gyerektelen, átlagbér, 2025):
|
Ország |
Adóék (%) |
|---|---|
|
Szlovénia |
45,3% |
|
Szlovákia |
42,7% |
|
Magyarország |
41,2% |
|
Csehország |
41,2% |
|
Lengyelország |
35,0% |
Forrás: OECD Taxing Wages 2026, 2025.évi adatok
Családos háztartások esetében
A családi kedvezmények hatására a gyerekes háztartások esetében az adóterhelés jellemzően alacsonyabb, és a régiós különbségek is mérséklődnek.
Adóék alakulása a régióban (kétkeresős háztartás, 2 gyerek, átlagbér, 2025):
|
Ország |
Adóék (%) |
|---|---|
|
Ausztria |
~40–41% |
|
Csehország |
~36% |
|
Magyarország |
~36% |
|
Szlovákia |
~30–31% |
|
Lengyelország |
~26–27% |
Forrás: OECD Taxing Wages, 2026, 2025,évi adatok (családos háztartások összehasonlítása)
A fenti adatok jól mutatják, hogy míg a gyerektelen munkavállalók esetében Magyarország az OECD-átlag felett helyezkedik el, addig a gyerekes háztartásoknál a különbség mérséklődik, és a hazai adóterhelés közelebb kerül a régiós átlaghoz.
Milyen irányok rajzolódnak ki?
A munkát terhelő elvonások szerkezetének felülvizsgálata – különösen a járulékok és az adók aránya – kulcsszerepet játszhat a versenyképesség, a foglalkoztatás és a nettó jövedelmek alakulásában” – mondta el Bagdi Lajos.
-
Kapitány István: aki a mediánbér alatt keres, kevesebb SZJA-t fog fizetni
-
Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban
- olvassa el, milyen átalakítást tervez a Tisza Párt!
kép: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk
2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk
Hiába javult az üzleti hangulat a magyar piacon, a VOSZ Barométer friss felmérése szerint a cégek többsége továbbra sem tervez érdemi béremelést.... Teljes cikk
- Passzív jövedelem: nem ingyenpénz 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban? 3 hete
- Átlagkeresetek a magyar vármegyékben - grafikon 3 hete
- NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít 4 hete
- Íme minden fontos munkáltatói teendő a 2026-os választások kapcsán 4 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 4 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 1 hónapja
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 1 hónapja
- NAV: félmillióan nem élnek egy fontos adókedvezménnyel 1 hónapja
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?