kapubanner for mobile

Egyre több finn diplomás marad állás nélkül

A mostani recesszió sokkal keményebben érinti a diplomás és szakképzett finn munkavállalókat, mint az 1990-es, legutóbbi visszaesés - írja a Helsinki Times.

Idén tavasszal folytatódik az egyetemet végzett, tartósan munkanélküliek táborának gyarapodása Finnországban, és a következő hónapokban a trend tovább erősödhet. A Szakképzett és Vezető Beosztású Munkavállalók Szakszervezeti Szövetsége (AKAVA) előrejelzése szerint a nyár folyamán az állástalanok száma ebben a körben sosem látott szintre emelkedhet és a tizenötezret is elérheti.

- Idén nyáron meg fog dőlni a magasan képzettek körében mért munkanélküliség rekordja. Ebben teljesen biztosak vagyunk - nyilatkozta Heikki Taulu, az AKAVA egyik vezetője.

Teljesen más a munkanélküliség mintázata Finnországban most, mint az 1990-es válság idején volt. Taulu hangsúlyozta, hogy a felsőoktatásban végzettek körében most hétszer annyian keresnek hiába munkát, mint tizenkilenc éve. A doktori fokozattal rendelkezők és a tanárok között pedig kilenc-tízszer annyian vannak jelenleg a munkanélküliek.

A fő okot persze abban kell keresni, hogy ugrásszerűen megnőtt időközben a magasan képzettek aránya a finn társadalomban - ez az elmúlt tizenöt év "gazdasági aranykorának" egyik hozadéka. Azt is el kell ismerni a Helsinki Times cikke szerint, hogy körükben a munkanélküliség csak kis mértékben csökkent ezen idő alatt. Ráadásul, tavaly nyáron rekord számú hallgató sietett megszerezni Master fokozatát, mielőtt életbe léptek volna a képzési rendszer reformjai - ez most szintén hozzájárul a magas diplomás munkanélküliséghez.

A tavalyi év azonos időszakához képest az export-orientált ágazatoknál leginkább szembeötlő a változás. Az üzleti végzettséggel rendelkezők körében kétötöddel, a mérnökök között egyharmaddal emelkedett a munkanélküliség.

A helyzet javulására még sokat kell várniuk a finneknek, állítja Pekka Tiainen, a Foglalkoztatás-ügyi és Gazdasági Minisztérium tanácsosa. - Ha a gazdasági folyamatok javulni is kezdenek, a munkanélküliség biztosan nőni fog a tél kezdetéig. Azok vannak valamivel jobb helyzetben, akik most kezdik meg egyetemi tanulmányaikat. Ők már számíthatnak arra, hogy friss diplomásként egy ismét felívelő munkaerő-piacra léphetnek be - nyilatkozta a szakértő.

Humán Rent Press
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek