Így áll a munkaerőpiac 2024-ben: hány jelentkezést nyújt be egy átlagos álláskereső?
A jelentkezők többsége legalább kettő, de maximum öt helyre adja be egyszerre az önéletrajzát – többek között ez derült ki az 55. Műegyetemi Állásbörze által készített online kutatásból. A felmérésben résztvevő cégek válaszai alapján kijelenthető, hogy bár a közösségi média világában élünk, mégis a legtöbb vállalat a hagyományos módokon és csatornákon hirdeti nyitott pozícióit, például karrier portálon, állásbörzén vagy saját céges weboldalon.
A toborzási trendeket, köztük a munkaadók preferenciáit és a munkavállalók felkészültségét vizsgálták legfrissebb kutatásukban a Műegyetemi Állásbörze szervezői.
Orbán Balázs, a Műegyetemi Hallgatói Kft. ügyvezető igazgatója az eredményeket értékelve elmondta, a több mint 400 munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint a többség (82%) álláskereső portálokon keres munkát, de minden második megkérdezett célirányosan a munkáltatók oldalán is kutat. A harmadik legnépszerűbb platform a Műegyetemi Állásbörze (38%), de jelentős számban nézelődnek az álláskeresők a közösségi médiában (37%) és a LinkedIn felületén is (32%).
„Érdekesség, hogy a résztvevők mindössze 30 százaléka volt kimondottan álláskereső, de a nagy többség, 59 százalék nyitott az ajánlatokra úgy is, hogy jelenleg van állása. A megkérdezettek majdnem fele legkevesebb kettő, de maximum öt helyre adja be az önéletrajzát, de 7 százalék úgy felelt, hogy akár 15-nél több munkahelyre is jelentkezik egyszerre” – mutatott rá az 55. Műegyetemi Állásbörze főszervezője.
Arra a kérdésre, hogy a jelentkezés elküldése előtt mit tartanak fontosnak, az emberek 87 százaléka azt felelte, hogy frissítik az önéletrajzukat, négyből hárman megnézik a cég weboldalát, egyharmaduk pedig a kiszemelt vállalat közösségi oldalát is átböngészi. Az állásinterjúra főként kérdések összeírásával, vázlat készítésével és a cég profiljának áttekintésével készülnek.
A szakmai tapasztalat és a bérigény számít leginkább a munkáltatóknak
Orbán Balázs a munkáltatók által kitöltött kérdőívekre rátérve elmondta, a cégek több mint 70 százaléka az aktuális trendek és elvárások alapján állítja össze a toborzási stratégiát, és csak 30 százalékuk a szükség, a kínálat és a büdzsé alapján.
A kutatás szerint átlagosan három körös az interjúzási és kiválasztási folyamat. Ez jellemzően egy telefonos interjúból, egy személyes interjúból és egy próbafeladatból áll össze. A munkáltatók 35 százaléka alkalmaz pszichológiai felmérést, és 95 százalékban eltekintenek a fizikai felméréstől.
„Figyelemre méltó, hogy a hiányzó munkaerőigény meghatározásától a felvételig átlagosan két hónap telik el a megkérdezett cégeknél, vagyis ennyi idő kell az üres pozíciók betöltéséhez. Kiderült az is, hogy a vállalatok 60 százaléka preferálja a munkaerő-átcsoportosítást, és 80 százalékuk támogatja a munkaerő ajánlását” – fogalmazott Orbán Balázs.
Abban a kérdésben, hogy egy egytől ötig terjedő skálán a felsorolt tényezők mennyire befolyásolják a cégeket a kiválasztás folyamatában, a szakmai tapasztalat vezet (4.9), de szintén nagyon fontos a bérigény (4.7), az egyéb, például területvezetőtől származó szakvélemény (4.65) és a személyes megítélés is (4.55). A munkáltatók számára a legkevésbé az számít, hogy a jelentkező melyik oktatási intézményben végzett (2.5), mekkora a munkahely és a lakóhelye közötti távolság (2.4), és hogy milyen a családi állapota (2).
fotó: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 5 napja
- Több cég is lépett a Tisza által beígért vendégmunkásstop előtt 5 napja
- Van HR rendszered? Így hozz jobb döntéseket az adatokkal! 6 napja
- Létszámbővítés Makón: új dolgozókat keres a Ball gyára 6 napja
- Ezek a tényezők riasztják el a munkakeresőket az álláshirdetésektől 1 hete
- Önéletrajz botoxolása és "naptár-Tetris": új szavakat tanulunk 1 hete
- Alapvető HR készségek, amire minden HR szakembernek szüksége van 1 hete
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 1 hete
- Szigorította a külföldi munkaerő toborzását a szomszédunk 1 hete
- A friss diplomások átmeneti munkákat vállalnak, de már mennének is tovább 1 hete
- Toborzási rémálom fenyeget: csak a cégek negyede készült fel erre 1 hete



Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?