Egyre több magyar diák tanul Nagy-Britanniában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÖt év alatt több mint a duplájára nőtt a nagy-britanniai egyetemekre, főiskolákra felvételiző magyar diákok száma, igaz, így sem jelentkeznek tömegével a szigetország felsőoktatási intézményeibe - írta az eduline.hu az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adataia alapján.
A szervezet adatai szerint 2008-ban 310-en felvételiztek Magyarországról, és 192-en jutottak be, 2012-ben azonban már 519-en jelentkeztek valamelyik brit egyetemre vagy főiskolára, és 329-en kezdték meg tanulmányaikat. A felvételizők száma az idén ugrott meg igazán: 719-en adták be a jelentkezésüket, közülük várhatóan 433-an kezdhetik meg az egyetemet (a végleges felvételi adatok a felmérés időpontjában még nem voltak elérhetők).
A magyar diákok körülbelül 70 százaléka Angliában és Walesben, 30 százalékuk Skóciában tanul. Itt felülreprezentáltak a magyar egyetemisták: ennek egyik oka alighanem az, hogy Skóciában nincs tandíj, míg Angliában akár évi kilencezer fontot (3 millió 287 ezer forint) is kérhetnek az intézmények - igaz, a legjobbak tandíját akár teljes egészében fedezheti az ösztöndíj. A magyar hallgatók közel kétharmada (63,9 százaléka) a legnevesebb brit kutatóegyetemeket tömörítő Russell Grouphoz tartozó intézményekben tanul, a legtöbben Londonban, Cambridge-ben, Edinburgh-ben, Glasgow-ban és St Andrews-ban laknak - írta az eduline.hu.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?