Egyre többen bringáznak a munkába
Országosan harminc helyszínen várták reggelivel a kerékpárral munkába igyekvőket csütörtökön, a Bringázz a munkába! (Bam) kampány keretében.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Magyar Kerékpárosklub 14. alkalommal indított közös kampányához szeptember 26. óta már csaknem ötezren csatlakoztak, ők eddig összesen több mint 400 ezer kerékpárral megtett kilométert rögzítettek a program honlapján. Az akcióhoz október végéig lehet csatlakozni - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Bringázz a munkába! kampány célja, hogy minél többen kipróbálják a közlekedést két keréken. A szervezők idén a munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építik az őszi kampányt, hiszen a rossz idő vagy a kimelegedés minimális kellemetlenségeiért cserébe számos pozitív élettani és egyéb hatás is kárpótolja a tekerőket.
A MÁV-csoport a Népligetben "vasutas bringásreggelivel" csatlakozott a kezdeményezéshez, így a vállalatcsoport munkatársai és vezetői reggel hét és kilenc óra között péksüteménnyel és ásványvízzel várták a munkába igyekvő kerékpárosokat.
A MÁV már öt éve működik együtt a Bam! programmal, többek között a bicikliszállítási és tárolási lehetőségek fejlesztésével segítik a mozgalmat: az elővárosi vasútvonalakon alacsonypadlós motorvonatok közlekednek, valamint a gyors- és személyvonatokban kerékpárszállító kocsikban helyezhetik el kétkerekűiket az utasok. Ezen felül egyre több utazó veszi igénybe a fedett és kamerával őrzött B+R parkolókat, és az állomások mellett felállított kerékpártárolókat. Ilyeneket a MÁV az idei évben a Déli és a Nyugati pályaudvaron, valamint Kelenföldön és a Keletinél, a 4-es metró végállomásainál állított fel legutóbb.
A társaság közlése szerint idén augusztusig több mint 311 ezer darab kerékpárjegyet és bérletet vásároltak az utasok.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?