Egyre többet költenek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kiadásokra a cégek
Egyre többen a saját adataikat használva tanítják az AI-t, hogy csökkentsék az esetleges kockázatokat.
A Deloitte előrejelzése szerint a generatív mesterséges intelligenciára vonatkozó vállalati kiadások 30 százalékkal emelkednek az idén a 2023-as 16 milliárd dolláros becsült értékről. A nyilvános adatokon tanított mesterséges intelligencia modellek nemcsak segíteni tudják a vállalatokat, de használatuk számos kockázatot is jelenthet. Ennek elkerülése érdekében, valamint a produktivitás javítása, a költségek optimalizálása és a komplex információk megértése miatt egyre többen a saját adataikat használva tanítják a generatív mesterséges intelligenciát - derül ki a könyvvizsgáló és tanácsadó cég TMT Predictions 2024 kutatásából.
Az MTI-nek elküldött összefoglalóban jelezték: mivel a generatív modellekhez hatalmas mennyiségű adat szükséges, a nyilvános modellek első hullámát főként a rendelkezésre álló legnagyobb adathalmazon, a nyilvános interneten tanították. Emiatt a modellek átvették az internet torzításait, ellentmondásait és pontatlanságát is. A nyilvános adatokból tanított modellek a szerzői jogokat és a jogtisztaságra vonatkozó szempontokat is figyelmen kívül hagyják. Mivel a generatív mesterséges intelligencia alapvető képességei meggyőzőek, a nyilvános megoldások használata pedig nem kívánt kockázatot rejt magában, így egyre több vállalkozás tervezi saját adatain tanított saját modellje bevezetését. Ezzel elkerülhetők a szerzői jogi és használati joggal kapcsolatos problémák, a vállalkozások pedig testreszabott megoldásokat fejleszthetnek ki. Azoknak a vállalatoknak, amelyek évek óta halmozzák fel az adatokat, most lehetőségük nyílik arra, hogy a generatív mesterséges intelligencia segítségével még többet hozzanak ki összegyűjtött adataikból. Ennek hatékony megvalósítása segíthet megoldani a nyilvános modellek jelenlegi kihívásainak egy részét, ehhez azonban átgondolt befektetésekre és döntésekre lesz szükség - hívta fel a figyelmet a Deloitte.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint központi számítási hiba miatt sok pedagógus az ígértnél kevesebb béremelést kapott idén.... Teljes cikk
Elkészült a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos, amely a magyarországi vendéglátóüzletek üzemeltetői számára nyújt átfogó, gyakorlati... Teljes cikk
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 1 hete
- Az AI rejtett adója – Sokat kell dolgozni a mesterséges intelligencia hibái után 1 hete
- Vége a taxis szakmának? Akár 3 millió robotaxi jöhet 2035-re 2 hete
- Már minden hatodik ember AI-t használ – és Magyarország ott az élmezőnyben 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete
- Mi lesz, ha az AI megszünteti a belépő szintű állásokat? 3 hete
- Jön az AI és a kiégés? - Emiatt aggódnak leginkább a dolgozók 2026-ban 3 hete
- Erre fordítják a dolgozók az AI által megtakarított időt 3 hete
- MI és az AI: a munka nem vész el csak átalakul? A magyarok egyelőre csak katasztrófaturisták? 1 hónapja
- 200 ezer banki dolgozó veszítheti el a munkáját az AI miatt Európában 1 hónapja
- Felmérés: a back office tevékenységek 90%-a automatizálható 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig