Egységes étkezési utalvány - négyszáz étterem tiltakozik
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) szerint a kormány által benyújtott törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, amely az egységes utalvány bevezetését jelenti. Háber Tamás elnök szerint az egységes utalvány komoly károkat okozhat a kkv szektorban.
A Magyar Vendéglátók Ipartestülete figyelemmel kíséri az adózással kapcsolatos törvényhozási folyamatot, és a maga eszközeivel szeretné biztosítani a vendéglátószektor sikeres működését, valamint hatékonyabbá tenni a tervezett lépéseket.
A béren kívüli juttatások rendszerét a Bajnai-kormány által hozott intézkedések erősen meggyengítették, bizonyos elemei a megszűnés határára kerültek. A Századvég Gazdaságkutató Intézet kutatása alapján a hideg étkezési utalvány, mely egyaránt népszerű volt a munkaadók és a munkavállalók körében a közel 100 százalékos adóteher miatt jelentősen visszaesett, és bár a kedvezményes adókörbe került meleg étkezési utalvány forgalma nőtt, összességében elmondható, hogy az ételutalványok felhasználása 2010-ben csökkent.
A törvény hosszú évek óta preferáltan kezeli a melegétel-utalványt a hideggel szemben, melynek a hazai vendéglátásra gyakorolt pozitív hatása egyértelmű és markánsan érzékelhető. A kormány által benyújtott törvényjavaslat azonban - sajnálatos módon - azonos módon kezeli ezen kétfajta juttatást. Ez a módosítás az egységes ételutalvány bevezetését jelenti, amely élelmiszervásárlásra és éttermi, munkahelyi étkezésre egyaránt felhasználható lesz.
Az első hallásra jónak tűnő megoldás sajnos olyan veszélyeket hordoz magában, amely már rövid távon is komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektornak. A hidegétkezési utalvány az elmúlt években pénzhelyettesítő, bérkiegészítő eszközként működött, míg a melegétkezési utalvány a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egészséges, polgári étkezési kultúra elősegítését szolgálta.
"Az egységes utalvány felhasználása ugyanis nagy részben várhatóan multinacionális bevásárlóláncokban történne, így az eredetileg a magyar vendéglátószektort célzottan támogató rendszer nem érné el kitűzött célját. A vendéglátóiparban jelentős számú kis- és középvállalkozás működik, amelyek jelenleg is több tízezer munkavállalónak adnak megélhetést, az egységesített ételutalvány ezeknek a vállalkozásoknak az életét tenné nehezebbé, illetve lehetetlenítené el" - nyilatkozta Háber Tamás, az MVI elnöke.
A szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 000 forintos juttatási keretet 12 000 forintos melegétel és emellett - ezzel egyidejűleg adható - 6 000 forintos hidegétel juttatási keretekre.
Az MVI célja, hogy továbbra is fenn maradjon a preferált éttermi felhasználás, mellyel a vendéglátóipar szereplői is teljes mértékben egyetértenek. Az elmúlt néhány napban közel 400 étterem csatlakozott a javaslathoz, amelyet a szervezet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is eljuttatott.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- Felmérés: a régióban a vezetők többsége potenciális kockázatnak tartja az AI-t 2 hónapja
- Kevesebb szja, több nyugdíj: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a Tisza Párt 2 hónapja
- Az AI csak fedősztori: ez az igazi oka a leépítéseknek 4 hónapja
- Ez a a legvonzóbb város a milliomosok számára 5 hónapja
- Minimálbér 2026: fékeznek a munkaadók - veszélyben a kétszámjegyű emelés 6 hónapja
- Óriási akciót hirdet a Penny: pluszkedvezményt kap, aki nyugdíjasutalvánnyal fizet 7 hónapja
- Több ezer munkavállalóját rúgja ki Európa legnagyobb légitársasága 7 hónapja
- A vagyonadó tönkretenné a gazdaságot? 7 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?