Egységesítené a minimálbért az EU?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz európai uniós minimálbér bevezetése is szerepel majd az EU júliusban hivatalba lépő belga soros elnökségének napirendjén - értesült keddi számában a La Libre Belgique című brüsszeli napilap.
Erre a pártérvek szerint a versenyképesség javításának és a tagországok közti szociális különbségek csökkentésének érdekében van szükség. Nem EU-szerte ugyanakkora nagyságú minimálbér bevezetéséről van szó, hanem az egyes országokban tapasztalható megélhetési költségekhez történő viszonyítási szint egységesítéséről. A lap szerint az átlagbér 60 százaléka merült fel lehetséges egységes minimális arányként.
Nominálértékben nem lenne értelme egységes minimálbérszintet bevezetni, hiszen az EU-tagországokban eltérő az életszínvonal - mutatott rá a belga lap. 2006-ban például Luxemburgban 1503, Lettországban viszont alig 129 euró volt a minimálbér mértéke, de nem is minden EU-tagországban létezik ilyen kategória.
Belgium a most elnöklő Spanyolország után és a jövő első felében sorra kerülő Magyarország előtt elnökli majd az Európai Uniót - ez a három ország, úgynevezett csoportos vagy trió elnökségként közös uniós programmal is rendelkezik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?