Megjelent: 9 éve

Éjjel sztrájk volt a kecskeméti Mercedesnél

A cég menedzsmentjével folytatott eredménytelen bértárgyalást követően a helyi Vasas alapszervezet bizalmi testülete és a sztrájkbizottság úgy döntött, hogy 24-én 0.30 órától kétórás sztrájkkal adnak nyomatékot követelésüknek. A Mercedes-Benz gyár vezetősége az eset után közölte, hogy továbbra is kész a tárgyalásra.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség három tisztségviselőjét a cégvezetés nem engedte be a sztrájkoló dolgozókhoz a gyárba - olvasható a szervezet közleményében. Álláspontjuk szerint ez a fajta viselkedés méltatlan a márka hírnevéhez.

A közleményben azt írják, hogy azokat a dolgozókat, akik csatlakoztak a sztrájkhoz elküldték a munkaterületről, a hideg időben kiküldték őket az udvarra, a sztrájkolók azonban "tapsolva, remek hangulatban vonultak ki, azt skandálva: Hajrá magyarok!"

A Vasas Szakszervezet továbbra is fenntartja 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését, és egy évre szóló megállapodást akar kötni. Közben a gyárban működő másik szakszervezet a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete egy két évre szóló - összességében 20%-os - bérfejlesztést a céggel, amelyből 2017-re 12% esik.

A Mercedes az esettel kapcsolatban a következő közleményt adta ki:

2016.11.24-én hajnalban a kecskeméti Mercedes-Benz gyár néhány munkatársa munkabeszüntetést tartott. A munkabeszüntetésben résztvevő munkatársak az üzemi étkezdében gyűltek össze.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége már megegyezett a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat jóval meghaladó bérfejlesztésről.

Ezt a megállapodást a Vasas Szakszervezet nem írta alá.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész a VASAS Szakszervezettel további megbeszéléseket folytatni.

A megértésüket kérjük, de a megbeszélések tartalmáról nem áll módunkban bővebb információt adni.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a tervek szerint zajlik a termelés.

MTI/Portfolio
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2030-ig ötmillió robotot gyártanak le, amelyek átvehetik a házimunkát és az ipari feladatokat

A Neura Robotics, Európa egyik vezető humanoid robotikai vállalata, 2030-ig ötmillió robot legyártását tervezi, amelyek a házimunkától az ipari... Teljes cikk

620 új munkahely Komáromban – ez csak a jéghegy csúcsa?

Komáromban 620 új munkahely jön létre a BYD legújabb, 32 milliárd forintos beruházásával – de a számok mögött sokkal többről van szó. A kínai... Teljes cikk

Bejelentették: mérnöki nagyhatalommá tenné Magyarországot ez az új beruházás

A Samsung SDI átadta a valaha volt egyik legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházást Magyarországon, ami jól mutatja, hogy a keleti nyitás stratégiája... Teljes cikk