kapubanner for mobile

Ekkora lesz a nyugdíjprémium és a nyugdíjkiegészítés novemberben

A nyugdíjprémium átlagos összege 20.160 forint, a nyugdíjkiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz idén, a pénzt novemberben egy összegben kapják meg a nyugdíjasok - közölte Orbán Viktor miniszterelnök kedden az Országházban, az Idősek Tanácsa ülésén.

Megjegyezte, a nyugdíjprémium a gazdaság jó teljesítményével, a nyugdíjkiegészítés pedig az inflációval függ össze.

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy a nyugdíjasok pénzügyi segítségként rezsiutalványt is kaptak idén.

A kormányfő az idősek világnapja alkalmából tartott tanácskozáson emlékeztetett arra is, hogy a nyugdíjasoknak az előző években Erzsébet-utalvány formájában biztosítottak időközönként különböző juttatásokat, idén pedig - miután az Erzsébet-utalvány megszűnt - pénzügyi segítségként rezsiutalványt kaptak.

Arról is beszélt, hogy a családvédelmi akcióterv részeként 2020. január 1-jétől igénybe vehető a nagyszülői gyed. Ezzel kapcsolatban idézett egy olyan felmérést, amely szerint szoros összefüggés van a fiatalok gyermekvállalása és a nagyszülői segítség között, vagyis könnyebben vágnak bele a fiatalok a családalapításba, ha úgy érzik, van mögöttük olyan nagyszülő, akire szükség esetén számíthatnak.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek