kapubanner for mobile

El akarja távolíttatni az MNB éléről Matolcsyt az LMP

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az LMP társelnöke felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy kötelezettségszegés címén haladéktalanul kezdeményezze Matolcsy György eltávolítását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről - erről Schiffer András szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján beszélt. A politikus arra reagált, hogy jegybank feljelentést tett Róna Péter, az MNB felügyelőbizottsági tagja, az LMP programtanácsának elnöke ellen.

Schiffer András aki "hagymázasnak" nevezte a jegybank közleményét, az ügyet úgy foglalta össze: "azt látom, hogy Matolcsy Györgynek elment a józan esze". Hangsúlyozta, hogy egy átlagos részvénytársaság vezetője sem szokta feljelenteni a felügyelőbizottság tagjait.

A jegybank jogi apparátusa "arra sem volt képes", hogy megjelölje, miért tesznek feljelentést - folytatta. Szavai szerint ha rágalmazásra gondoltak, akkor azzal "kapufát lőttek", ugyanis az MNB-nek, mint közpénzből működő cégnek, jogi személynek "nincsen becsülete, tehát (...) alkalmatlan tárgyon elkövetett kísérlet rágalmazni a jegybankot". Hozzátette, ha pedig azért fenyegetik Róna Pétert büntetőfeljelentéssel, mert nyilatkozott egy sajtóorgánumban megjelent tudósításról, az "egyet jelent azzal, hogy Matolcsy György valami rosszban sántikál, el kívánja titkolni a nyilvánosság elől a jegybanknak az üzelmeit". Úgy fogalmazott: a lépés hadüzenet valamennyi felügyelőbizottsági tag ellen.

A társelnök közölte: az LMP megfontolja, hogy Matolcsy György "mai ámokfutásával szemben", milyen jogi eszközök állnak a rendelkezésükre.

Schmuck Erzsébet az LMP megválasztott képviselőjelöltje bejelentette, kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága hallgassa meg Matolcsy Györgyöt és az MNB felügyelőbizottsági tagjait arról, hogy az MNB miért vásárolt antik hegedűt és képzőművészeti alkotásokat.

Az MNB honlapján szerdán jelent meg a közlemény, amelyik szerint büntetőfeljelentést tettek Róna Péternek, a jegybank felügyelő bizottsági tagjának az ATV műsorában tett kijelentései miatt. Eszerint Róna Péter az ATV-ben azt állította, hogy az Index 2014. április 16-án megjelent "Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül" című cikkében foglalt állítások túlnyomó része helytálló, és azt közölte, hogy a felügyelő bizottság azon a véleményen volt, hogy az MNB működése nem jogszerű, így a jegybank – többek között – törvényi felhatalmazás nélkül vásárolt hegedűt és képzőművészeti alkotásokat.

A közlemény szerint Róna Péter állításai minden ténybeli alapot nélkülöznek és azt a hamis látszatot keltik, mintha a felügyelő bizottság kifogásolta volna az MNB működésének jogszerűségét. Ezért az MNB Róna Péternek a jegybank hitelességét, törvényes működését és az iránta megnyilvánuló közbizalmat súlyosan sértő, valótlan kijelentései miatt büntető feljelentést tett - áll a közleményben.
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek