kapubanner for mobile

Electrolux Lehel Kft.: milliárdos fejlesztés, kétszáz új munkahely

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Electrolux Lehel Kft. magyarországi üzemeiben 3,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajtanak végre. Ennek eredményeként 200 új munkahely jön létre: Jászberényben 130 főt, Nyíregyházán 70 főt vesznek fel, áll a Napi Gazdaságban.

Idén Jászberényben 1,3 millió hűtőszekrény, és 560 ezer fagyasztóláda, Nyíregyházán pedig 900 ezer hűtőszekrény készül - tájékoztatott Takács János, a társaság vezérigazgatója, aki egyúttal az Electrolux közép-kelet-európai holding vezetője is. A most bejelentett fejlesztések révén 370 ezer új termék megjelenését és 130 új foglalkoztatottat várnak Jászberényben, valamint 80 ezer új termék megjelenését és 70 fő új foglalkoztatottat Nyíregyházán.

Mindezekre azt követően kerül sor, hogy az Electrolux átszervezi olaszországi gyártását, aminek eredményeként a két hűtőszekrény-gyárából egyiket bezárja, a másikat pedig karcsúsítja. Ezekből kerül Magyarországra a termelés egy része.

Gönczy Sándor, az Electrolux európai hűtőszekrény-gyárának vezetője a Napi Gazdaságnak azt mondta, hogy a döntés hátterében többek között a magyarországi költséghatékony gyártás áll.

Napi Gazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek