kapubanner for mobile

Elégedetlenek az igazgatási dolgozók

A kormányzati igazgatásban dolgozók közül sokan panaszkodnak az ígértnél kisebb béremelésre.

Egy év alatt nagyjából tízezerrel csökkent a kormányzati igazgatásban dolgozók létszáma, de a maradók is rosszul jártak – írja a Népszava.

A lap szerint a kormányzati igazgatásban dolgozók közül többen is arra panaszkodnak, hogy az ígértnél kisebb béremelést kaptak, főleg a kormányhivatali körben. Többek szerint teljesen kiszolgáltatottak, és a rendszer nem kiszámítható. „Méltánytalannak tartom, hogy folyton 30 százalékos béremelést emlegetett minden kormányzati megszólaló, holott nálunk volt, aki csak 8 százalékot kapott” –olvasható egy kormányzati igazgatásban dolgozó levelében, amit a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) felhívására írt.

„A háttérintézményünket beolvasztották egy minisztériumba, engem nem rúgtak ki, de a határozatlan idejű szerződésemet határozott idejűre változtatták, egy kismama helyét töltöm be, amíg vissza nem jön dolgozni. Az osztályunk 40 százalékát elküldték, gyakorlatilag működésképtelenek vagyunk, ezt látva felvettek egy tapasztalatlan kezdőt. Mi értelme volt ennek az egésznek?” – idéz a lap egy másik levélírót. A cikk szerint a gyermeküket nevelő dolgozók pénzbeli támogatást és hosszabb szabadságot is kapnak, míg az idősebbek és a gyermektelenek alapszabadságát 25-ről 20 napra csökkentették, ami komoly feszültséget okoz a munkahelyeken. Az is problémát jelent, hogy az ebédidőt kivették a munkaidőből, így meghosszabbodott a hivatalban töltendő idő, ezért legalább 15 nappal többet dolgoznak egy évben.

A lap szerint kevesebb mint egy év alatt tízezerrel csökkenhetett a kormányzati pénzből fizetett hivatalnokok száma, az év elején 6810 álláshelyet szüntetett meg a kormány, az új törvény hatályba lépésekor további 2500 dolgozó mondott fel, márciusban pedig a járási és megyei kormányhivatalokból küldtek el újabb dolgozókat. Egy MKKSZ-nek írt levélben egy dolgozó azt írja, a távozó kollégáktól átvett többletmunkák miatt egyre többen fontolgatják, hogy elhagyják a pályát. „Benne vagyunk egy spirálban, ami rövid időn belül teljes működésképtelenséget fog eredményezni” – fogalmazott a levélíró.

Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek