Elektronikus úton pályázhatnak a cégek bérkompenzációs támogatásra
Rövidesen megnyílik az a 21 milliárd forintos pályázati keret, amelyből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben; a pályázatokat kizárólag elektronikus úton a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjainál lehet majd benyújtani - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
Czomba Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden jelentette be a pályázati lehetőséget, és azt, hogy várhatóan február végén-március elején jelennek meg a pályázatok.
Hangsúlyozta azt is, hogy a bérkompenzációs pályázatokat a Nemzeti Munkaügyi Hivatal írja ki, a szempontrendszer megalkotásánál törekednek arra, hogy a pályáztatás gyors, hatékony és objektív legyen, és hogy a pályázók minél gyorsabban, akár már áprilisban hozzájuthassanak a bérkompenzációs támogatáshoz.
A NGM szerdai közleménye szerint a pályázaton belföldi székhelyű gazdasági társaságok, egyéni vállalkozások, nonprofit szervezetek vehetnek részt, az egyházi fenntartású, közfeladatot ellátó intézmények kivételével. A pályázónak vállalnia kell, hogy a bérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelést minden munkavállalójánál végrehajtja - 2012. január 1-jétől visszamenőlegesen - továbbá azt, hogy 2011-es statisztikai állományi létszámát nem csökkenti 2012-ben.
Nem pályázhat olyan cég, amelyet 2011-ben vagy 2012-ben bejelentés nélküli foglalkoztatás miatt munkaügyi bírság megfizetésére köteleztek, vagy 60 napnál régebben lejárt köztartozása van - hívja fel a figyelmet az NGM a közleményben. A pályázó támogatási igénye nem lehet évi 100 ezer forintnál kevesebb.
A szaktárca emlékeztet arra, hogy a pályázat keretében vissza nem térítendő támogatás nyújtható a 2012. évi elvárt béremelés 5 százalékos, saját erőből finanszírozandó részéből legfeljebb 3 százalékot kitevő rész teljes (bér és szociális hozzájárulási adó) 2012. évi költségeire. A pályázatok elbírálásánál előnyt élveznek azok a munkáltatók, amelyek magas élőmunka igényű tevékenységet folytatnak és a pályázó által foglalkoztattak bruttó átlagkeresete alacsony. A pályázat keretében támogatás úgynevezett csekély összegű (de minimis) támogatásként nyújtható.
Január elseje óta már működik a bérkompenzáció első lépcsője: az összes munkavállaló bérét megemelő munkáltatók az elvárt béremelés 5 százalék feletti részét kitevő összeget visszatarthatják szociális hozzájárulási adójukból. A munkáltatói érdekképviseletekkel lefolytatott számos egyeztetés ugyanakkor világossá tette, hogy vannak olyan ágazatok, régiók, ahol az 5 százalékos béremelés is nehézségekbe ütközik, ezért szükség van a kiegészítő kompenzáció pályázati rendszerére is - olvasható az NGM közleményében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?