Elemzők szerint augusztusra helyreállt az elsődleges munkaerőpiac
Az ING Bank vezető elemzője szerint egyre többen térnek tehát vissza a munkaerőpiacra, ahogy a gazdaság kiheveri az első sokkot.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden kiadott jelentése szerint augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző hónaphoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezerrel csökkent, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt, egy hónap alatt 0,7 százalékponttal csökkent, míg egy év alatt 0,6 százalékponttal emelkedett. A munkaerőpiacon fokozatosan, de biztosan látszik a helyreállás, a gazdaság újraindulása - állapította meg Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma már elérte a tavalyi szintjét, az éves összevetésű csökkenés a közfoglalkoztatás kisebb volumenéhez és a külföldi telephelyen dolgozók hazatéréséhez köthető - mutatott rá. Azaz a közfoglalkoztatás felpörgetése egyelőre egyáltalán nem látszik az adatokon.
A kedvező munkaerőpiaci folyamatok ugyanakkor azt is jelzik, hogy a munkájukat elvesztők közül vélhetően sokan más ágazatban helyezkedtek el, mint ahol a vírus megjelenése előtt dolgoztak, ami a legsúlyosabban érintett ágazatok újraindulásával ismét munkaerőhiányt okozhat. A munkaerőpiac válság előtti kedvező helyzetének helyreállása a következő hónapokban folytatódhat, azonban a második hullám megjelenése, illetve erősödése ebből a szempontból kockázatot jelent, figyelmeztetett a szakértő. Azt is megjegyezte viszont, hogy bár a foglalkoztatási szint már majdnem elérte a válság előttit, ezen belül a részmunkaidősök aránya vélhetően még mindig jóval magasabb a megszokottnál.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában azt emelte ki, hogy az előző háromhavi átlaghoz képest a június-augusztusi időszakban csökkent idén először a munkanélküliségi ráta. Egyre többen térnek tehát vissza a munkaerőpiacra, ahogy a gazdaság kiheveri az első sokkot. A feldolgozóipari kapacitások újra emelkednek, a szolgáltatószektor helyzete is javulni látszik. "Összességében tehát úgy tűnik, hogy túl vagyunk a nehezén" - állapította meg. Ugyanakkor a mostani adatok még nem jelzik a másodkörös hatásokat, figyelmeztetett az ING Bank vezető elemzője. A nyár végén kifutottak a főbb munkaerőpiaci támogatások és szeptembertől sok vállalat a támogatás hiányában leépítésekbe kezdett. A járvány második hulláma szeptembertől újabb korlátozó intézkedéseket hozott magával. Ezek elsősorban a turizmus és a vendéglátás területén okozhatnak munkaerőpiaci problémákat. Ennek fényében nem lenne meglepő, ha szeptemberben a friss adatok újból emelkedő munkanélküliségi rátáról tanúskodnának - tette hozzá.
Horváth András, a Takarékbank vezető elemzőjének kommentárja szerint a nyári hónapokban igen erős formát mutatott a magyar munkaerőpiac, sikerült ismét a történelmi csúcsok közelébe emelkednie. A második hullám hatásai viszont ismét negatívba fordíthatják majd ezt a trendet az őszi hónapokban. A Takarékbank elemzőinek becslése szerint az idén 4,2 százalékos munkanélküliség lehet, jövőre pedig 3,9 százalékra csökkenhet. Munkaerő-közvetítői és szakszervezeti forrásokból jelenleg azt lehet tudni a hazai munkaerőpiac állapotáról, hogy továbbra is vannak eseti leépítések és a járvány második hullámhoz kapcsolódóan várhatóan lesznek is elsősorban a vendéglátáshoz kapcsolódó szektorokban - folytatta az elemző. Viszont, aki elveszti az állását az túlnyomó többségben gyorsan talál másikat, ha nem is az eredeti iparágában. A munkahelyet váltók jellemzően már csak ugyanannyi, vagy némileg kisebb bérért találnak állást, így az eddigi bérnövekedési ütem várhatóan lassulni fog. A kormány munkahelyvédelmi intézkedései, az adócsökkentések, a vállalati és lakossági törlesztési moratórium érdemben hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez. A közvetlen kontaktust igénylő szolgáltatások, rendezvények és a turizmus-vendéglátás területén továbbra is szigorúbb előírások vannak érvényben, így itt átmenetileg érdemben gyengébb maradhat a munkaerő kereslet, amit részben az állami programok, részben pedig más, továbbra is növekedő szektorok kereslete ellensúlyozhat - tette hozzá végezetül Horváth András.
MTI
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte az anyakedvezmények... Teljes cikk
A magyar bor a nemzeti identitásunk része, hozzátartozik a kultúránkhoz, ezért az ágazat támogatása, a termékek piaci pozícióinak erősítése... Teljes cikk
Rekordberuházási évről beszél a kormány: Joó István kormánybiztos szerint 2025-ben több mint 7 milliárd euró értékű új fejlesztésről... Teljes cikk
- Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről 5 napja
- Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás 5 napja
- Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés 6 napja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 2 hete
- Az alkalmazásban állók egy főre jutó ledolgozott munkaóráinak száma - grafikon 2 hete
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 3 hete
- Az üres álláshelyek számának változása - grafikon 1 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 1 hónapja
- Új esély a munkaerőpiacon: több mint 26 milliárdból támogatják a roma nők foglalkoztatását 1 hónapja
- Magyarország régiós szinten is rosszul áll a nemi esélyegyenlőségben 1 hónapja
- Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell 1 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa