kapubanner for mobile

Elhunyt Kiss Péter volt kancelláriaminiszter

Hosszan tartó súlyos betegség után, 55 éves korában elhunyt Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő, volt kancelláriaminiszter – közölte Facebook-oldalán az MSZP kedden.

"Mély fájdalommal és megrendüléssel búcsúzunk Kiss Pétertől, volt kancelláriaminisztertől, az MSZP alapítójától, volt alelnökétől" – írták.

"Kitartó, következetes munka és rendíthetetlen hivatástudat jellemezte egész politikai pályafutását. Élete utolsó évében is emberi tartásáról tett tanúbizonyságot. Köszönjük munkáját, elhivatottságát, kitartását!" – írta az MSZP az MTI-hez kedd este eljuttatott közleményében.

Kiss Péter 1959. június 11-én született Celldömölkön. 1983-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán termelési rendszer szakon diplomázott.

1986 és 1989 között a Budapesti KISZ első titkára, és alapító elnöke volt a Baloldali Ifjúsági Társulásnak. Az MSZP egyik alapító tagja, 1998 és 2000 között ügyvezető alelnök. 2001-től az MSZP Baloldali Tömörülés Platform elnöke. 2005-től 2009-ig a párt Vas megyei elnöke volt. 2007-ben, majd 2009-ben is az MSZP alelnökévé választották. Az 1990-es önkormányzati választásokon fővárosi képviselő lett.

Kiss Péter 1992 óta volt országgyűlési képviselő, akkor országos listáról került be a parlamentbe, ahogyan a 2010-es országgyűlési választásokon is. 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban és 2014-ben Budapesten, egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

Többször volt kormánytag, először a Horn-kormány munkaügyi minisztereként. 2002-ben a Medgyessy-kormány foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztere volt, majd 2003 tavaszától a Miniszterelnöki Hivatalt vezette miniszterként. 2004 őszétől Gyurcsány Ferenc kormányában ismét kancelláriaminiszterként dolgozott, 2006 júniusától a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot vezette, majd 2007 júliusától a Miniszterelnöki Hivatalt. A Bajnai-kormányban 2009 áprilisától 2010 májusáig társadalompolitikai miniszter volt.

Kiss Péter 2010 júniusától idén májusig az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja társadalompolitikai kabinetjének vezetője volt.

2014-ben Budapest 11-es választókerületében (Újpest-Angyalföld északi része) szerzett egyéni mandátumot. Akkor az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy Újpest azon kerületek között lehet, amelyek kiindulópontjai lehetnek egy baloldali építkezésnek. Halála miatt itt időközi választást kell majd kiírni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek